Halkan megjegyezném, hogy a suliban három éven át vittem a rendszergazdaságot is - hobbiból, mert pénzt nem láttam belőle.
A GH pénzügyekkel foglalkozó része 4 fő volt vezetővel együtt egy 110 fős tanári karra és 1600 diákra. Soha nem tudtam úgy odamenni, hogy mindenki dolgozott volna - valaki mindig újságot olvasott vagy játszott valami bugyuta internetes játékkal - és ez jól látszott a hálózati aktivitásból is... rendszergazdaként sokmindent meglát az ember, amit nem feltétlen kellene... :)
A másik oldalra nézve, az órarendet is én csináltam, és a tanárok jó része bizony dolgozott más helyen, amikor több lyukasórája volt egyben. Amikor valamilyen okból év közben változott az órarend, akkor igen sokan jöttek konstruktív javaslatokkal, hogy kivel mit cserélne, hogy továbbra is tudjon mellékkeresethez jutni.
Soha nem védtem a tanárokat, csak maradjunk a realitások terén.
A 45 perc az egy tanórára vonatkozik, előtte el kell menni naplóért, taneszközért, térképért, kivetítőért; aztán vissza kell mindezt cipelni és átmenni másik terembe (tipikusan a diák marad a termében, kivéve szakos órákat). Rögtön közelíti az 55 percet a szükséges idő...
Továbbá kell kettő nagydolgozatot iratni félévente és három kisebb dolgozatot (és két-három szóbeli is szükséges)- ennél kevesebből nem lehet reálisan megítélni egy diák tudását. Ha nézünk egy átlagos tantárgyat, akkor a heti 22 óra 7-8 osztálynyi diákot jelent, ami mostanság 200 diák. Ha rutinos és felületes a tanár, akkor egy nagydolgozat kijavítása 15 perc (számszerű értékelés, hibák jelzése, adminisztáció), ha rutinos és becsületes, akkor legalább fél óra (szöveges értékelés, hibák szöveges javítása, adminisztáció). A kisdolgozat ideje ennek a negyede-harmada. Ha a két végletet közepét nézzük, akkor diákonként egy órát elvisz a dolgozatok javítása egy félévben, ami 200 óra. Egy félév 19 hét, máris 33 óránál vagyunk hetente. Ehhez naponta hozzájön 15-30 perc, amit egy normális tanár azzal tölt, hogy ennyivel előbb bemegy a munkahelyére - hiszen nem késhet el az órájáról, mint egy rugalmas munkaidőben dolgozó irodai alkalmazott, és átnézi a napját, kikkel hol tart, és végiggondol vagy ír egy-egy rövid óravázlatot, ez hetente 1-3 óra, már 35 óránál tartunk. Ezen túl mindig volt valami apróság: versenyre felkészítés, korrepetálás, egyéni foglalkozás, ünnepségre való felkészülés-felkészítés, "önként" vállalt egyéb feladatok, és persze az éppen beteg kollégák helyettesítése és persze az "önként" vállalt továbbképzések.
Ebben mind bele lehet kötni, de eléggé vaknak kell lenni egy iskolában, hogy csak a heti 22*45 perc munkát vedd észre - vagy a sértett gonoszság szól belőled.
Hozzá kell tennem, hogy 2000 nyarán bruttó 36 ezer volt a fizetésem, a tanári kar fele nem volt odavaló, akinek volt egy kis esze és nem hobbiból vagy elhivatottságból csinálta, az lelépett máshova dolgozni. Két évvel később jelentősen megnövelték a fizetést, ekkor kicsit javult a tanári kar, aztán az eltelt 7 évben semmi jelentős javulás nem történt, szépen elléptek azok, akik hasznos munkát végeztek és nem csak bejártak az osztályterembe újságot olvasni. Ugyanez igaz az irodai és műszaki kiszolgáló személyzetre.
--
http://wiki.javaforum.hu/confluence-2.10/display/FREEBSD