Azért ha már "ingyenes" számlázóprogramokat keresünk legalább azt nézzük meg, hogy a nagy pacman-nek (APEH) megfelel-e (felelősségvállalási nyilatkozat, program mellé csatolt dokumentáció)
Enélkül ebben az országban hiába számlázol bármit!!!
"A {PROGRAM KÉSZÍTŐJE} jelen nyilatkozattal igazolja, hogy a {PROGRAMNÉV} minden tekintetben megfelel a nyilatkozat készítésének napján hatályos jogszabályoknak. Az alábbiak a program üzemszerű használat közben előállított bizonylatok esetében igazak. A programmal nyomtatott számla megfelel a 35/1996. (XII.27.) PM rendelettel, 12/1997. (IV.18.) PM rendelettel, 8/1999. (III.5.) PM rendelettel, a 34/1999. (XII.26.) PM rendelettel, 8/2000. (II.16.) PM rendelettel és a 33/2000. (IX.21.) PM rendelettel módosított 24/1995. (XI.22.) PM rendelet előírásainak, amely kimondja:
"...b) számítógéppel előállított számla, amelynek szigorú számadás alá vonása az (5) bekezdés szerint megvalósul oly módon, hogy a program – beleértve az alaki hibás, vagy tartalmilag rontott, illetve megsemmisült vagy elveszett számla esetét is – kihagyás és ismétlés nélkül biztosítja a sorszámozást, és a másolatok alapján a hiánytalan elszámolás biztosított. Ez utóbbi feltétel teljesüléséhez a számla összes példányának egymás utáni nyomtatással történő előállítása esetében a gépi programnak biztosítania kell a példányok sorszámozását, több példányos összeszerelt, előnyomás nélküli számla esetén pedig fel kell tüntetnie azt, hogy a számla hány példányban készült;"
valamint:
"( 6) Gépi számlázás esetén a számla kibocsátójának rendelkeznie kell a számlázási programra vonatkozó olyan dokumentációval, amely biztosítja a program működésének ellenőrizhetőségét."
A fentieknek megfelelően az első nyomtatás első példányán szerepel az eredeti felirat, illetve az első nyomtatás többi példányán szerepel, hogy hányadik példány, valamint az ismételt nyomtatás után a számlán feltüntetésre kerül, hogy másolat illetve, hogy hányadik példány.
A programhoz szállított felhasználói kézikönyvben a számlák kezeléséhez szükséges leírás (Help) megtalálható.
A számla - nyomtatás utáni - utólagos módosítása a programban nem megengedett.
A programmal olyan számla készíthető, amely tartalmaz minden olyan elemet, amelyet a 2004. május 1-től hatályos általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. áfa-törvény 13. § (1) bekezdés 16-17. pontja, a számla és az egyszerűsített számla adattartalmára vonatkozóan kötelezően előír.
A programmal készített számla megfelel a 1992. évi LXXIV. áfa-törvény43. § (4) bekezdés előírásainak megfelelően a számvitelről szóló 2000. évi. C. törvény 166-169. §-aiban előírtaknak
A hibás adatbevitelből eredő károkkal kapcsolatos felelősséget a program fejlesztője a felhasználóra hárítja át. Az adatbázisok tartalmáért a {PROGRAM KÉSZÍTŐJE} felelősséget nem vállal.
A fenti nyilatkozat nem vonatkozik azon kliensből nyomtatott számlákra, amiket nem a {PROGRAM KÉSZÍTŐJE} készített, illetve amit a {PROGRAM KÉSZÍTŐJE} készített, de más személy a klienst módosította a nyomtatás után más program, vagy eszköz által a bizonylatot módosították
Az Orange Computer Kft. a bizonylatok eredetiségének beazonosítását saját egyedi azonosító eljárása alapján tekinti elfogadottnak. Jogi út kizárva."