"Hoppá, Rácz András annak idején előre jelezte a háborút, miközben Orbánt Putyin átverte és a dadogós azt mondta, hogy "„egy hülye is tudja, hogy nem lesz háború"
Ezek alapján inkább Rácznak hiszek, sajnos a Röfi malac jóslásai nem jönnek be :-)"
Rácz válaszában emlékeztette Orbánt: 2022 februárjában azon kevés elemző egyike volt, aki előre tudta jelezni, hogy Oroszország meg fogja támadni Ukrajnát. „Ön, Moszkvából frissen hazaérve, ostobaságnak minősítette az előrejelzést, amit az akkori munkahelyi vezetőim juttattak el az Ön stábjához. Ami azóta történt, az ismert: nem Önnek lett igaza” – tette hozzá a szakértő.
Visszanézve az akkori eseményeket, úgy tűnik mindkét állítás nem fedi teljes egészében a valóságot.
1. Rácz András még két nappal az orosz támadás előtt is látott lehetőséget a háború elkerülésére ("nem lépnek át a második fázisba, abba, hogy átfogó támadást indítsanak") valamit szerinte még nem tudható támadni fognak-e ("nem tudjuk, hogy meghozták-e már a döntést") ezt csak mások állítják ("nyugati szövetségesek által nyilvánosságra hozott információkból az derül ki, hogy már van döntés").
2. Orbán a tárgyalások fontosságáról beszélt ("ha békét akarnak a felek, akkor tárgyalni kell"), az háborúról meg állítólag nem beszélt Putyinnal ("háború kérdése nem merült fel"). Egy nappal az agresszió előtt szintén tárgyalásokról beszélt ("Magyarország a tárgyalást támogatja"). A Telex összefogalója szerint háborúról "szinte abszolút nem beszélt".
Zárójeles megjegyzés: utána is végig a háború során, amiért még tavaly második felében kritizálták, amikor EU soros elnöksége alatt tárgyalt Kijevben és Moszkvában ("Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti, egyoldalú moszkvai látogatása az Európai Tanácsa jogi szolgálata szerint az uniós szerződések megsértése." Porfolio.hu). A tárgyalásokkal kapcsolatos hozzáállás csak Trump szinrelépésével változott meg.
Az "egy hülye is tudja, hogy nem lesz háború" nem Orbán mondta, hanem Bayer Zsolt: 444.hu - „Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja”. Ezzel párhuzamosan, 2022 január végén Rácz András csak abban volt biztos, hogy "Oroszország nem akar ukrán területeket elfoglalni.", a háborúban viszont lehetőségként: "Ez azonban nem jelenti azt, hogy az orosz erők nem támadják meg Ukrajnát – mondta a Holdblognak adott interjújában Rácz András ... Az, hogy a mostani konfliktusból lesz-e háború, véleménye szerint a következő néhány hétben dől majd el. A válasz a szakértő szerint jelenleg inkább igen, mint nem.". Telex: Oroszország nem hódítani, hanem győzni akar Ukrajnában.
Két cikk a Telex-ről Rácz András és Orbán véleményeiről a háború kitörése előtti időszakból:
Telex, 2022. február 22, Rácz András: Ha lesz orosz támadás, akkor annak az első két-három órája lesz egészen pusztító
"Oroszország akkor teszi egyértelművé, hogy pontosan mit ismert el, hogyha felmérte, hogy az eddigi lépések milyen költségekkel jártak. Ezért is fontos, hogy gyorsak legyünk, mert ez most egy döntő pillanat. Ha megindul a támadás, nincs az a szankció, ami miatt egy már folyamatban lévő orosz offenzívát leállítanak. Most azért vagyunk viszonylag kedvező helyzetben, mert az első fázis, az államelismerés megvan, de a katonai támadás még nem indult meg. Itt most van egy pici időablak, hogy valamit csináljon a Nyugat. Ha erős reakciót tud elfogadni már most, akkor lehet remélni, hogy nem lépnek át a második fázisba, abba, hogy átfogó támadást indítsanak."
"Az oroszok általában nagyon-nagyon alaposan terveznek, de nem tudjuk, hogy meghozták-e már a döntést arról, hogy lesz-e átfogó támadás, és ha igen, pontosan milyen célokkal. A nyugati szövetségesek által nyilvánosságra hozott információkból az derül ki, hogy már van döntés a támadásról, ami a közeli napokban indulna, és nagy átfogó támadás lesz. Adja az ég, hogy ne legyen igazam."
Telex, 2022., Orbán Viktor: Orbán látta Putyinon, hogy baj van, de erről nem szólt a hazai nyilvánosságnak
"Orbán Berlinben így emlékezett vissza: „El is mentem a NATO-központba, Brüsszelbe, és jelentettem a NATO-főtitkárnak, hogy baj van.” A háború kitörésére aztán úgy emlékezett vissza, hogy „az történt, amire számítottunk”.
...
A fentiek fényében érdemes visszanézni, hogy február elején Magyarországon mennyire volt egyáltalán központi téma a miniszterelnök vagy a kormány részéről egy esetleges háború kitörése. Részletesen, néhány napra lebontva a kommunikációt, az látszik, hogy bár a miniszterelnök érzékelte Putyinon, hogy háború lesz, Magyarországon erről szinte abszolút nem beszélt.
...
Február 4.
A miniszterelnöknek a Kossuth rádióban adott interjújában szóba került a moszkvai látogatása is. Itt elmondta, hogy szerinte lehetséges jó együttműködést kialakítani az oroszokkal: „Sokat és hosszan fogunk még tárgyalni az oroszokkal, és ennek az első lépését Magyarország tette meg.” Hangsúlyozta, hogy ha békét akarnak a felek, akkor tárgyalni kell. Azt is megemlítette, hogy Magyarországnak ezzel az „új Oroszországgal” is jó kapcsolatban kell lennie. Egy esetleges háború kérdése nem merült fel.
...
Február 23.
Orbán Viktor a háború kitörése előtt egy videóban „feszültnek és komolynak” minősítette a két ország kapcsolatát. Továbbra is hangsúlyozta, hogy Magyarország a tárgyalást támogatja."