Akkor nem kellett volna csapkodni. Egy rakás szervezet most is beszámol a pénzforrásokról, a hatalom viszont eszközt akar, hogy kibaszhasson azokkal, akik nem az ő szája íze szerint tevékenykednek. Így aztán aki külföldről (bármiféle) támogatást kap, és a kormány által felkent szervezet (Szuverenitásvédelmi Hivatal) azt mondja rá, hogy az ország érdekei ellen tevékenykedik (jelentsen ez bármit, pl. akár azt is, hogy megírja, hogy valahol közpénz veszti el közpénz jellegét), akkor jól meg lehet szívatni, gyakorlatilag ellehetetleníteni az összes pénzforrását, stb. Jogorvoslati eljárás persze nincs a törvényjavaslatban, szóval van egy-két olyan necces dolog, amiért helyből elmeszelné egy objektív Alkotmánybíróság.