( bolond | 2025. 07. 03., cs – 12:05 )

Szerény rálátásom alapján úgy vélekedem, hogy a belső kritika nem új a kormánypártok berkeiben, illetve a szavazótáborukban. Persze aki csak térdelő "független", "objektív" "sajtót" olvas, annak ez újdonság lehet, ill. eget rengető nóvumként prezentálhatja az elvtársai felé.

Szerintem itt az a lényeg, hogy adott esetben a jelenlegi "fideszesek" nagy többsége sosem fog a fajtádra szavazni. A ~jobboldali gondolatok túlélték a szocializmust, szóval ha évtizedek alatt nem tudtátok őket kiölni az emberekből, akkor valószínűleg még egy ideig velünk lesznek. Másrészt a Fidesz-tábor többsége vélhetően megmarad a véleményénél, amíg egy másik párt (pl. a Tisza Párt) legalább egy ciklusban nem "bizonyítja", hogy jobb helyen lenne nála a szavazat, mint Orbánéknál. Ugye ilyen értelemben még semmi valódit nem lehet tudni a Tisza Pártról, illetve ami tudható, azzal a fideszes keménymagot szinte biztosan nem csábítja el (persze van még rá kb. háromnegyed éve).

Veletek kapcsolatban az aktuálisan rendelkezésre álló pártok helyett azt érdemes nézni, hogy ténylegesen hová ikszelnek a szavazók. 2018-ban bő egymillió ember szavazott a Jobbikra, vagyis a Fidesz–KDNP szavazóin kívül ennyi szavazópolgár utasította el a vehemensen térdelő pártjaitokat. A cukisodott Jobbik esete mutatja, hogy van igény valami másra, de alapvetően nem arra, amit ti szokásosan kínáltok.

A választói igényekhez mindig lesz párt is. Legalábbis mindig lesz annyi párt, hogy a szavazás érvényesnek hasson (51% feletti részvétel, vagy valami hasonló). Amíg a magyarok inkább ~jobboldaliak (ld. rendszerváltás utáni parlamenti választások listás adatait), addig nektek nem sok esélyetek van a győzelemre. 2002-ben és 2006-ban szoros versenyben kerültetek hatalomra, de azóta még kevésbé megy a szekeretek. Kérdés, hogy a nem túl távoli jövőben a fiatalokat mekkora arányban tudjátok meghülyíteni. Majd kiderül.

Én drukkolok nektek, hogy legyen egy-két-három olyan párt, amelyekkel kapcsolatban az egyes halmazaitok úgy érzik, hogy valódi képviseletük van a pártpolitikában és az országgyűlésben. Szerintem ez egy jó dolog lenne. És bízom/reménykedem abban is, hogy a magyar emberek elég bölcsek lesznek ahhoz, hogy ezt az egy-két-három pártot ne juttassák kormányra. Ha a ~jobboldali kormánypárt nem nyer túl nagyot, egész jó kis parlamenti munka folyhatna.