Én úgy emlékszem, hogy az egész "cloud-világ" (pl. AWS) úgy indult a Big Tech cégeken belül, hogy a saját IT infrastruktúrájukat akarták hatékonyabban kihasználni és skálázni pontos belső elszámolással a részlegek / leányvállalatok között, és ebből csináltak aztán külsősök számára is elérhető termékeket. Tehát a "FinOps" (~ költséghatékony üzemeltetés) volt az egyik mozgatórugója a "cloud" létrejöttének, és nem a cloudhoz találták ki a "FinOps"-ot (függetlenül attól, hogy mikor kezdték el így hívni).
Ugyanígy, DevOps is létezett már 20-25 éve is, csak nem így hívták, hanem sokszor "CM" (= Configuration Management) alá volt besuvasztva :). Konkrétan ~2005 környékén mi csináltunk olyan rendszert a Siemens Mobile-on belül, ami nagyon hasonló volt egy mai DevOps rendszerhez, persze még nem Git alapon (hiszen még nem létezett), hanem ClearCase, CM Synergy, és mivel trendik voltunk Subversion is, meg egyedi build megoldásokra építve.