A szerzetesek célja egyértelmű volt: a keresztény világképbe illeszteni a pogány múltat.
Helyesebben a szerzetesek célja az volt, hogy megalkossanak egy saját eredettörténetet, amit előtte már minden vallás ugyanazokból az alap építőkockákból tett meg. Lásd az északi mitológiát, ahol a kereszténység előtt már "ellőtték" az özönvíz motívumát, akár csak a hajót (Noé), de akár csak Ádám és Éva motívumát. Más szavakkal a szervezeteseknek nem voltak túlságosan eredeti ötletei. De nem csak a kereszténység tett így, hanem már korábban pl a Rómaiak a görög istenekkel, akiket átnevezve és némileg kibővítve átvettek.
De vegyük a Tengrizmust (i.e. 1500 körül mér létezett) és Erlik motívumát, aki a "rossz" isten volt, a halál és az alvilág ura, akit gyakran szarvakkal ábrázoltak. Nem ismerős a kép? Dehogynem, mivel ugye a Bibliában nagyon sokáig nem is volt Ördögkép, azt csak az Újszövetségben "hozták be".