( mraacz | 2024. 11. 29., p – 08:14 )

Én tehát itt annyit állítok ebben a thread-ben, hogy ha olyan béke lesz, amit az ukránok nem tartanak elfogadhatónak, akkor az egy konfliktusforrás lesz

Az állításnak nincsen valós tartalma. Az ukránok elvesztették az önállóságukat, nem áll módjukban akármilyen békét elfogadhatónak tartani. Ma nincs ukrán állam, aminek ezügyben álláspontja lehetne, lélegeztetőgépen van az egész ország, amit látunk belőle, az annyi, amit az oroszellenes koalíció működtet. De ettől függetlenül is, az ukrán állam fogalmilag korábban is fékezett habzású volt, különböző gengszterbandák váltották egymás amióta a szovjeturalom eltűnt onnan, szuverén ukrán állam talán egyszer-kétszer fordult elő, néhány hétig, amióta ez az állam egyáltalán létezik. És persze, aki ma ukránnak gondolja magát, azért se tenném a kezemet a tűzbe, ukrán és orosz között valójában sokkal kevesebb a különbség, mint cseh és szlovák között. Amit az ukrán muzsik nem tart elfogadhatónak, az a háború, amibe belenyomorítják úgy, hogy közben hinnie kell abban, hogy az ő érdekében rabolják ki, rombolják le a házát, viszik el a fiát meghalni.

Az oroszok egyébként a hidegháború befejezte óta kifelé nagyjából mindig abszolút, 100%-ig megbízhatóak és kiszámíthatóak voltak. Pontosan szállítottak, ma már senki sem emlékszik arra, hogy az egész ukrán konfliktus azzal kezdődött, hogy az ukránok, akik szép summát kaptak az oroszoktól a gáz és olajtranzitért, egyszerűen ellopták a rajtuk keresztül haladó orosz gázt meg olajat, mert úgy ítélték meg, hogy az áremelés, amit az oroszok bevezettek az ukránok részére, nekik nem elfogadható. Innentől kezdődött a különböző Ukrajnát elkerülő vezetékek története - pedig ezek földrajzilag nem túl racionális projektek voltak, egy közös volt bennük, hogy Ukrajna kiszámíthatatlan volt, ezért el kellett kerülni. Aztán amikor az északi gázvezeték úgymond "felrobbantódott", az oroszok kurvára megbízhatatlanok lettek, mert nem tudtak a szerződéses szállítási követeléseknek eleget tenni, az osztrákok be is perelték őket emiatt, valami kengurubíróság meg is ítélte nekik a megbízhatalan oroszok miatt a kártérítést a minap. Hogy a vezeték nem volt meg, amin szállítani lehetett volna, senkit nem érdekel, csak ugye az a mantra, hogy az oroszok megbízhatatlanok.