Tehát szerinted a Deepl azzal, hogy támogatja a kínait, az arabot, a messze nem csak Európában beszélt spanyolt, franciát, portugált, szegényesen támogatja az Európán túli területeket, akkor mindenképpen ajánlok egy alapvető műveltségbővítést, ugyanis milliárdos Európán túli elméleti piacról beszélhetünk itt.
Ami a tünde nyelvet illeti, soha egyetlen nyelvész nem élt abból, hogy tünde nyelven beszél, a nyelvészek egészen másból élnek.
Én elhiazem , hogy aztírtazújságjaidban 1-2 éven belül lesz X, olvasd vissza, mit írtak két évvel ezelőtt, most mi lesz és utána vond le magad a következtetést, mennyire releváns prognózisok ezek. Hint: én 2006 óta azt olvasom, hogy jövőre összeomlik a kínai ingatlanpiac, ami magával rántja a világgazdaságot.
Tökéletes az építőipari példád, köszönöm.
A Magyar Királyság területén 1900-ban hozzávetőlegesen 20 millió ember élt, és körülbelül 170 ezren éltek az építőiparból, ma
a körülbelül 10 milliós Magyarországon 2022-ben 375 ezren dolgoznak az építőiparban.
Vagyis ezer főre vetítve négyszer annyian dolgoznak az építőiparban, mint a Millenium idején, és ötvenszer akkora a termelés volumene. Persze nem kubikusból van annyi, azok úgy jártak, ahogy Vér István és Szkript Kiddi fog járni, ha a szakemberhiány miatt munkát kapott kókleripari segémunkásból nem képzi át magát szakemberré.
Én azonban szakemberekről beszélek.
Promptold le a Claude-val a számaimat, meglepően pontos adatokat ad,