Szégyelld magad, Hevi!
A Válasz Online már tegnap reggel reagált a fentiekre, azonban fontosnak láttuk, hogy megkérdezzünk olyat is, aki személyesen is részt vett a harcokban 1956-ban. Lipták Béla akkor húszéves volt, a forradalom után az Egyesült Államokba emigrált. Elküldtük neki Orbán Balázs fent idézett sorai mellett a teljes videó linkjét is, arra kérve őt, kommentálja az olvasottakat-látottakat. Válaszát alább közöljük.
*
Mintha Neville Chamberlain Münchenben elhangzott szavait („Németország és Anglia között nem kerülhet sor soha többé háborúra”) hallanám! Úgy tűnik, hogy ez az úr, Orbán Balázs hiányzott azokról a történelemórákról, melyeken a Müncheni Egyezmény után történteket tanították. Ha nem hiányzott volna, akkor tudná: a rablóval nem lehet csak úgy leülni egy kis „béketárgyalásra” és finoman megkérdezni, nem kíván-e esetleg visszaadni valamit a lopott holminkból.
Félek azonban, hogy itt mégsem hiányos tudásról, kihagyott történelemórákról van szó. Félek, hogy Orbán úr jól tudja azt is, hogy az oroszok még egyetlen szerződést be nem tartottak, valamint azt is, hogy itt a tét jóval nagyobb némi lopott holminál. Itt az emberiség jövője a tét. Itt és most dől el, hogy a demokráciáké vagy a diktatúráké lesznek-e a következő századok. Ukrajna véráztatta földjén ma az orosz tankok magát a nemzeti önrendelkezést és az emberi szabadságot tiporják. Aki ezt valamiféle „békevágyat” emlegetve elnézné, mi több, mint valami üzenethordó küldönc, még szolgálná is, az ne merje kritizálni, de még csak említeni se merje a pesti srácok világtörténelmet formáló álmait és hőstetteit!
Úgy látszik, Örkény István 1956-ban a Szabad Kossuth Rádióban elhangzott szavai egyesekre még ma is érvényesek: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon!” Hazugság, hogy mi kiprovokáltuk volna az orosz megszállást. A történelmi tény az, hogy mi azokban az októberi napokban „magyar emberek” ellen harcoltunk és felettük (az ÁVH felett) arattunk győzelmet. A magyar hadsereg még csak mozgósítva sem volt. Az oroszok kezdeményezte, november 3. éjjelére szervezett „béketárgyalásra” pedig (sajnos) elment a naiv magyar hadvezetőség. A többit tudjuk, s Orbán úrnak is tudnia kellene.
Hazugság azt állítani, hogy mi ’56-ban ne lettünk volna „óvatosak”. Nagyon is azok voltunk, de azért azt is tudtuk, hogy a történelem minket fog igazolni,
hogy hosszú távon mi fogunk győzni. Így is lett. A pesti srácoknak is köszönhető, hogy összeomlott a Szovjetunió és ugyanígy lesz most is: Volodimir Zelenszkij hős katonái megvédik majd nemcsak Ukrajnát, de megleckéztetik Putyint is.
Itt az ideje, hogy ugyanúgy, ahogy tettük ’56-ban – amikor is a lengyeleket támogatva vonultunk a Bem térre –, a mai magyar egyetemisták most Ukrajna mellett álljanak ki. Ezt kell tenni nemcsak azért, mert tanulnunk kell a múltból, mert nem akarunk megint „utolsó csatlósokká” válni, hanem azért is, mert nekünk nem ellenségek, hanem barátok kellenek. Brüsszelben csakúgy, mint Kárpátalján. A mai egyetemistáknak tudniuk kell, hogy fellépésükkel nemcsak az ukrán szabadságot támogatnák, de megszereznék a világ jóindulatát, amelyre szükségünk van többek között ahhoz is, hogy kárpátaljai honfitársaink elnyerjék a helyi önrendelkezést, az autonómiát.
Tíz méterre álltam Danner Jancsitól, amikor lelőtték az ávósok. A körtér védelmében megsebesült Marika – aki látszólag eszméletlenül, vérben ázva feküdt az Orlay utcai orvosi rendelő padlóján – egyszer csak az suttogta felém: „Öcsi, van a zsebemben egy kis cukor, vegyél.” Bizony kemény emlékek ezek. Senki nem küldte a Jancsikat, Marikákat, a pesti srácokat a halálba: a hitük, a hazaszeretetük és az az álmuk vitte őket előre, hogy érdemes, mert népüknek szebb jövőt építenek.
Az elmúlt 68 év soha, egyetlen percre sem tompította el a Marikák szeméből sugárzó üzenetet és hozzájárult, hogy a világ szemében nemeset és példamutatót jelentsen a magyar név. Ugyan az Orbánoknak néha talán sikerül azt kicsit bepiszkítaniuk, de ez azért így is marad.