Igaztalannak érzem a vádjaidat. A pipewire megtetszett, mégpedig azért, mart a pulseaudio implementáció borzalmasan rossz volt. Az én esetemben ez azt jelenti, hogy VoIP alkalmazásban, visszhangelnyomással teljességgel szétesett, érthetetlenné szakadozott a hang, és ezt nem hálózati hiba okozta, hanem a hibás szerver algoritmus. Azt, hogy Poettering maga sem értette, hogyan működik, amit csinált, úgy fedte el, hogy élt azzal a megfogalmazással, hogy ez egy nem triviális, bonyolult algoritmus. Csak azt nem tette hozzá, hogy ő sem látta át, és félelmetesen bugos volt.
Ezzel szemben Wim Taymansba szorult némi szakmai alázat, nem küldött el mindenkit a vérbe, mint tette ezt Poettering, hanem meghallgatta a problémát, kijavította a hibát, megköszönte a hibajelentést és a tesztelést. Egészen más mentalitás.
Mondhatod, hogy a pipewire bloat, de nézd azt is hozzá, hogy mi mindent tud! Egy firefox is bloat, de többet is tud egy zöld LED villogtatásánál.
A magam részéről nem influenszerkedtem, hanem lelkesedtem egy projectért, ami nekem sokat segített abban, hogy végre tudjak interneten normális, azaz jó hangminőségben beszélgetni. Mivel picit beleártottam magam, írtam erről néhány szót, de úgy tudom, senkire sem szabta a gyóntató papja, hogy kötelező olvasni az erről szóló blogomat.. :)
Arról volt egy vitánk, hogy azért kell a hangszervernek pulse interface is, mert imádják a programozók, egyszerű, az alkalmazásokban kényelmes a használata, s egy oprendszer illetve library célja mégis csak az, hogy segítse az életet. Én sem akarom tudni, hogy egy malloc() mögött milyen szemétgyűjtő algoritmus lapul a kernelben, nekem adjon vissza egy pointert, ahova írhatom az adataimat. Azért használom, hogy ne kelljen a mögöttes infrastruktúrát megvalósítanom.
A fejlődéssel kapcsolatban írtakkal egyetértek, a kókányolók sokat ártanak a szakmának, és úgy általában az iparnak.