Erre én is kíváncsi lennék hogyan érti, mert ebben nincs igaza. Igen, a Gtk/Qt az bloat, de egyrészt nem kötelező használni, másrészt, ami használja, az sem biztosan csak saját magáért tölti be, mivel shared lib, csak egyszer töltödik be, egy példányban. Tipikus Linux desktopok egyféle lib köré vannak felhúzva, ha Gtk, ha Qt, akkor az egész DE, összes program szinte azt szokta használni, és mikor egy ilyen bloat lib egyszer betöltve megoszlik több alkalmazás között, akkor nem jelent akkora többletterhelést memóriafogyasztásban. Még 4-8 giga RAM-nál sem, nem hogy 32-nél. Nekem csak 16 van, de az is bőven sok, igaz én csak WM-t használok meg terminálos programokat, GUI-s csak elvétve van, azok többsége Gtk3-as, talán egy kivétel van, ami Qt-s (Goldendict), de az meg Appimage-ként fut.
Nem tudom melyik memóriaadatot nézte, van a VSS, SHR, RES, PSS, ezek mindegyike mást mér, és egyiket sem lehet összevetni azzal a memóriafoglalással, amit Windowson lehet mérni, az utóbbinak a kernele egész máshogy kezeli, jelzi ki, számolja foglalt, szabad, és a folyamatok által használt tényleges és virtuális memóriát. Sőt, most már azt is bele kell venni, hogy a 6.2-es vagy melyik kernel óta megváltozott Linuxon a szabad memória kijelzése, jóval kevesebbet mutat, de csak azért, mert máshogy kezdték számolni, igazából ugyanannyi a memóriahasználat, mint előtte, csak többnek tűnik kijelezve. Ezt még tovább színezi, hogy a vmstat, free, top, htop, glances, GUI-s feladatkezelők sokszor más adatot is mutatnak, mást vesznek figyelembe a foglalt/szabad memória kijelzésénél.
Az is fontos, hogy a Linux többet cache-el, ez sokakat megijeszt, de igazából ez csak látszólag sok, mert a kernel bármikor eldobja, ha szükség van szabad memóriára. A modern OS-ek, nem csak a Linux, BSD, de az újabb NT kernelek is (6-ostól felfelé) próbálják nem parlagon hagyni a kihasználatlan memóriát, hanem befogni cache-nek, ez a NT4/2k/XP-nek óriási fogyatékossága volt, hogy nem cache-elt rendesen, sőt, a memóriából kilapozott mindent egy nagyobb alkalmazás, játék indításánál, akkor is, ha bőven volt még szabad memória, mert pánikolt, hogy mi van, ha a futó alkalmazásnak hirtelen sok kell, ne akkor kelljen majd hirtelen kilapozni.
Igaz, hogy a Linux kernel bloatabb, mint az XP-jé volt, de ahhoz képest jóval több technológiai szolgáltatást, biztonsági eszközt is kínál, és a drivereket is tartalmazza, ami Windowson kvázi külön számolódik. Meg ugye van a kettő között egy kb. negyed évszázad időben. Összességében ha okosan építi ki valaki a rendszert, a Linux memóriafoglalása most is megáll annyiból, mint egy XP-jé, még akkor is, ha a 32 bites XP vs. 64 bites minimálisabb Linux rendszer felállást nézzük, és utóbbi ugyanazon a hardveren gyorsabban is fog futni, mint egy XP. Másik oldalról meg a memóriafogyasztás se minden. Valamit mér, de nem szabad a végletekig fetisizálni. Pl. a BSD-k rendre kevesebb memóriát esznek, de ugyanazon a hardveren mégis rendre lassabban futnak.
hajbinak azt is figyelembe kéne vegye, hogy arra a 17 éves gépre lehetőleg nem mainstream Mac/tablet DE-s disztró kell (Gnome, KDE, Budgie, Cinnamon, stb.), meg nem immutable/Flatpak/Snap mánisá hiszpter, corporate rendszer, hanem valami soványabb, közösségi disztrós rendszer, kisebb WM, soványabb DE felállásban.