( hajbazer | 2023. 11. 30., cs – 22:32 )

Mármint eljött az, hogy az Oracle a jófiú aki nem az extraprofitot kergeti?

A Rocky Linux egy közösségi projekt. A MySQL egy open-source projekt. Az Oracle nem jófiú, csak kihasználja a lehetőségeket akkor, amikor a Red Hat nála még kevésbé jófiú. Azzal, hogy az Oracle úgy döntött, hogy a Rocky Linux hivatalosan támogatott platformja lesz a MySQL-nek, valójában a Rocky Linux lett értékesebb - én ez utóbbinak örülök.

Hogy is termelődik az?

Úgy, hogy nincs mögötte értékteremtő munka. Jelen esetben úgy, hogy a Red Hat kinyírta a CentOS-t, amibe a közösség is elég sok munkát beletett (tehát a közösség szembeköpésével = etikátlanul), aztán megpróbálta felforgatni az open-source közösséget, korlátozni, fizetőssé tenni a forráskódhoz való hozzáférést, csupán azért, hogy többen vegyenek RHEL-t. Tehát, nem az RHEL jobbá, értékesebbé tételével szeretne vásárlókat, hanem a piaci körülmények megváltoztatásával. Az ilyen RHEL-eladások utáni profit az extraprofit, ugyanis ezeket a vásárlásokat az általa teremtett, saját terméke felé terelő externáliáknak köszönheti, nem pedig a mérnökei értékteremtő munkájának.

Ugyanolyan költségszint mellett többet adsz el, vagy ugyanannyit adsz el, de sokkal olcsóbban állítod elő. Vagy akár ingyen... 🤔

A profit az a megérdemelt jutalom, ami piaci igyéneket kielégítő, értékteremtő munkáért (vagy termék előállításáért) jár. Az extraprofit az többletprofit, ami nem értékteremtő munkáért jár, hanem valamely körülmény megváltozásáért. Általában az etikátlanul szerzett extraprofit ellen szoktam szót emelni, amikor a körülményt ugyanaz változtatja meg közvetve vagy közvetlenül, aki a többletprofitot utána bezsebeli. Mindeközben az is extraprofit, ha a Microsoft holnap bejelenti, hogy nem lesz több Windows, és mindenki rohan RHEL-t venni. Csupán utóbbi esetben ez üzletileg etikus extraprofit, már ha épp nem a Red Hat vitte csődbe a Microsoftot etikátlan módszerekkel (mint a M$ anno a Nokiát).