( jakubovics | 2023. 06. 26., h – 16:44 )

Nem úgy tűnik, hogy a Wágnert felszámolnák: Újranyitották a Wagner szibériai toborzóközpontjait

Timothy Snyder: Ez volt az előzetese, hogyan fog véget érni a háború Ukrajnában

ugyan a Wagner állami segítséggel sikeres tudott lenni más kontinenseken, és Afrikából még jelentős vagyont is tudtak szerezni az ásványkincsek és nyersanyagok feletti ellenőrzés megszervezésével, de Ukrajna számukra is kudarc volt: Prigozsin végül az orosz propaganda sikerek iránti kétségbeesett vágyát használta ki azzal, hogy Bahmut elfoglalását magára húzta. A teljesen elpusztított, stratégiai szempontból nem jelentős várost több tízezer orosz élete árán sikerült elfoglalni, de mivel ez volt az egyetlen sikerszerű esemény, amit az oroszok 2023-ban fel tudtak mutatni, Putyin médiája amolyan új Sztálingrádként vagy Berlinként ábrázolta, Prigozsin pedig ennek köszönhetően dicsőségben tűnhetett fel.

Snyder szerint az oroszországi történés előképe volt annak, hogyan fog a háború véget érni: ahogy ugyanis egy érdemi konfliktus tör ki Oroszországban, minden orosz el fog feledkezni Ukrajnáról, és ami most történt, az bármikor megtörténhet újra. Ha pedig tovább tart, mint egy nap, akkor az orosz katonákat is ki fogjál vonni Ukrajnából. Ez részben már most is megtörtént, hiszen mind a Wagner harcosai, mind az ellenük harcolni induló, de nem megérkező csecsenek már orosz területen voltak szombaton.

Snyder amúgy már tavaly októberben ezt jósolta lehetséges végkimenetelnek: hogy az Oroszországban kitörő hatalmi harcok miatt az orosz elit közel akarja majd magához a hadsereget, és egyszerűen vissza fogják majd vonni a katonákat a frontról. A jelenlegi helyzet alapján Snyder szerint ez a hatalmi harc inkább hamarabb, semmint később törhet ki.