Érdekes dolog a hit.
Ahogy írod, a konteot (általánosan) a vakhittel rendelkező emberek térítették el oda ahol most van, csak olvasd végig ezt, látni fogod a példát.
Itt ebben a "témában" is azt híresztelitek, hogy a vírus veszélytelen, magától megoldódó probléma és az ellene hozott intézkedések minimum hatástalanok, de még inkább veszélyesek voltak. Ahogy a fenti írásban is próbálod:
mert aki elhiszi, hogy egy világméretű, mindenkit kiirtó járvány volt,
Akkor nézzük, mi volt itt két évig amit az oltással és a védekezéssel sikerült megoldani.
A veszély az egészségre egyéni szinten jelent meg a koronavírusra, mivel az egyén kitettsége a vírusra és a vírus aktuális változatára különböző volt.
A társadalomra volt valós veszélye a koronavírusnak amire törekedtek világszinten mindenhol (milyen fura hogy mindenhol). Miért volt ez veszélyes?
- az egészségügyi ellátás a kapacitás maximumát meghaladott terhelést kapott, ezen változtatni kellett, más védekezés (oltás, hatékony gyógyszer) hiányában a távolságtartás és az egyéni védőfelszerelés tette azt lehetővé, hogy az első hullámot megakadályozzák
- az oltás nélküli védekezés gazdasági problémákat okozott, valamint jelentősen lelassította és összezavarta a globális ellátási láncot
Megérkezett az oltás és a problémák nagyrészt megoldódtak. Mindenki tudja, hogy voltak túlreagálások, mindenki tudja, hogy volt tudatos kihasználása a helyzetnek (pl. Orbánék lopásai amit erre építettek rá), mindenki tudja, hogy a kifejlesztett oltások nem tökéletesek. Gyors, hatékony megoldás kellett.
Ez a történet, amiből egyértelműen láthatja aki akarja mi a baj a konteoval legalábbis azzal amivé a vakhittel sikerült tenni.