Egy hosszútávú, 10-20 éves invesztícióban, pont az a lényeg, hogy a tervezésénél a legrosszabb szcenárióra készül fel az ember és nem vég bele, ha annak a háttere a bukás kockázatával együtt nem fér bele. A német acélipar, 7-8 éve elkezdett erősen a hidrogénre koncentrálni, mint alternatív energiahordozóra. Erre a világpiacon kb. "mi a fasz van?" volt a reakció. Közben összeomlott a fél acélipari felvevőpiac, jött az ukrán válság, stb. Pillanatnyilag, azok akik még megmaradtak és nem az éhendöglés szélén állnak, most ott kilincselnek azoknál akik ebbe irgalmatlan pénzt öltek, hogy "mikor lesz kész?"
El kell fogadni, hogy a hosszútávú invesztíció életképes cégeknek a játéktere. Az életképesség meg ott kezdődik, hogy van a cégenek olyan erőforrása, amit fejlesztésre költhet. Értsd, nem egy adóváltoztatáson kezd agonizálni, hanem elkölthető, plusz pénze van.
Mo.-on a legnagyobb probléma, hogy amikor egy cég eljut abba a fázisba amikor elindulhatnának a fejlesztések a jövőépítés, helyette a cégvezető családtagjainak az anyagi egziszteciájának a megteremtése kerül előtérbe. Klasszikus magyar céges út, hogy indulás után 4-5 évvel, amikor meglódul a bolt, a cégvezető/tulajdonos építkezni kezd és hirtelen a cég megáll 2-3 éven belül összeomlik. Miért? Mert egyrészt a cégvezetőnek elviszi az energiáját, másrészt a cégből kivonja a pénzt.