A magyar politikában szinte kizárólag személyes egzisztencia harc vagy médiás "celeb-páváskodás" folyik. A politikai profizmusnak pedig arról kéne szólnia, hogy, - a felmerült helyzetekre koncentrálva, - adekvát válaszokat adjanak, a társadalom felé vagy a tárgyaló partnerek felé.
Egyik, - és igazából több sincs, vagy én nem találkoztam vele még, - példa erre Szijjártó Péter, aki munka-nyilatkozataiban kiemelkedő lényeglátással koncentrál a feladatra, egyetlen félrecsúszott, nem oda való információt sem közöl. Jól átgondolja, valószínűleg "jéggé" szerkeszti a mondandóját. Szimpatikus profizmus. - Nincsenek személyes, oda csak felszínesen tartozó vélemény-morzsák, így nem kellenek sűrűn "holnapi" magyarázkodások sem.
- A politikus kommunikáljon érzékelhetően logikusan és a tárgyat illetően eredményesen, a többi személyes tulajdonságát lehetőleg tartalékolja otthonra a családjának. - Mindjárt megszűnik a nagyobbik része, - a társadalom ellenérzésekkel rendelkező csoportjai felől érkező, - személyes jellegű támadásoknak, a "gyűlölet-beszédek" alapjainak, ami végső soron még autentikusabbá tudná tenni a személyét a sikeres politizálásban.)
Személyes véleményem, szerint a politikus nem azért kerül a pozíciójába, hogy humorizáljon, performanszokat játsszon, személyes "konyha-sikerekben" tündököljön. - Megvetem a "színész-politikus-színész" jelenséget, mert hazug kommunikáció alapja, legtöbbször a jóhiszemű, egyszerűen csak élni akaró nép átverésére alkalmazva. (A mai bohóc-politikusok istentelenül szar megnyilvánulásira, és végső soron napról napra, egyre kegyetlenebb eredménytelenségre elrettentő példa az ukrán Zelenszkij, akinek több millió ukrán, orosz állampolgár köszönheti a halálát vagy az otthonának elhagyását. - Mert igen, szerintem a politikus legfontosabb feladata lenne a partnerek között lehetséges, legjobb kompromisszumok megtalálása.)