"Nem, csak gyakran jött már itt elő az a faszság, hogy valaki csak az első biztonságos országig menekülhet, azt hittem, itt is erről van szó. (mivel nem volt bővebben kifejtve, rákérdeztem)"
Genfi egyezmény menekültek jogai és kötelességei rész:
"31. Cikk A menedéket nyújtó ország területén jogtalanul tartózkodó menekültek
1. A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sujtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket.
2. A Szerződő Államok nem korlátozzák az ilyen menekültek mozgási szabadságát a szükséges mértéket meghaladóan és ilyen korlátozásokat csak addig alkalmaznak, amíg jogi helyzetük az illetőországban rendezést nem nyert, illetőleg más országba nem nyernek bebocsátást. A Szerződő Államoknak az ilyen menekültek számára megfelelő határidőt kell engedélyezni, illetőleg a szükséges támogatást meg kell adni ahhoz, hogy más országba bebocsátást nyerjenek."
A "közvetlenül" azt jelenti, hogy szíriából lehet törökökhöz vagy szaudiakhoz menekülni viszont a szaudi-katar vagy török-görög -> görög-macedón, macedón-szerb, szerb-magyar, magyar-osztrák, oszták-német, német-dán és dán-svéd határ már nem felel meg a "közvetlenül olyan terület"-nek.
Az ukránok is magyarországra vagy a lengyelekhez beléphetnek, de már nem léphetik át önkényesen a magyar-osztrák, osztrák-német, német-dán és dán-svéd határt.