( uid_21476 | 2021. 12. 24., p – 07:30 )

Látom, erőlködsz.
Megkíméllek, a FIDESZ-KDNP választási szövetség kevesebb szavazatot kapott, mint az akkori ellenzék, azoktól, akik egyáltalán, elmentek szavazni. Ebből lett a kétharmad a múltkor is, azelőtt is és még azelőtt is. A FIDESZ abszolút értékben soha nem kapott annyi szavaszatot, mint amit te odaképzelsz.
Maga a rendszer olyan, hogy a győztest segíti, így jut az több mandátumhoz annál, mint ami valójában, szavazatok alapján megilletné.  

A választások megnyeréséhez 2010-ben elég volt a választáson elindulni a fidesz-kdnp-nek, hiszen azt megnyerték neki gyurcsányék és a MASZOP. Nem kellett semmiféle támogatás senkitől. Szóval, nem kell az oltogatás, meg a félrebeszélés. A fidesz lop mint a gép, orbán meg engedi, sőt, ő lop a legtöbbet. Egy mészáros nevű szarkupacból hét év leforgása alatt milliárdost csinált. A vejét kimosdatta a szarból a mi tizenhárom milliárdunkon, a neje lopja az ökumenikus szeretetszolgálathoz beérkező adományok egy jó részét, a lánya is lop és az apja is, orbán segítségével. A kis uncsitesókról, egyebekről most ne is beszéljünk.

Téged ez, hogy lopás van, nem érdekel, állítod. Sajnos kamuzol. Ugyanis nagyon is érdekelt akkor, amikor a maszop volt kormányon, meg a demszky. Egyfolytában ezen rugóztál, egyébként nagyon helyesen, joggal. A korrupciót ostoroztad, meg a rossz törvénykezést. Most ugyanez nem zavar. Miért? Mert egy agymosott  orbán zombi vagy, ezért. Bármit is hallasz, észlelsz, az agyad úgy konvertálja, hogy a prekoncepcióidat ne sértse, sőt, esetleg még igazolja is. Ezért is sírdogálsz itt a Guantanamón fogva tartott arabok miatt, holott, magasról leszarod őket.

Bájos, ahogy jóváhagyod orbán lopását és média-rablását, csak hát, itt jön be az, amit mondtam rólad, hogy te már önjáró vagy, magadat szivatod. Nem  kell orbán agymosó sleppjének segítsége hozzá.
Először is, nem volt a ballib orientált média erős túlsúlyban, valójában a baloldal által fizetett média elég soványka szeletet képviselt. Tehát, újfent, hm. mondjuk azt, tévedsz. Ott volt a demokrata, ott volt az UFI, bencsik és bajer zsolt, ott volt a pesti srácok, a HÍRTV, az ECHO TV és mellettük a sok kis szir szar, mint a helyi théma és hasonlók.  
Az általad soroltak /444, 24.hu, stb./ független híroldalak ma is és azok voltak korábban is. A baloldalra, vagy a mai ellenzékre nézve kellemetlen cikkeket lehoznak ugyanúgy, mint a fideszt pellengérre állítót. Természetes, hogy mindig a kormányt kritizálják legerősebben. Ezt megtette az index is, az RTL klub is, akkor is, amikor a maszop volt hatalmon. Ezek a médiumok inkább a józansággal vádolhatók, mintsem elhajlással. Az elhajlók, az orbán szopók, bizony a lopott közpénzből üzemeltetett, selejt firkászok által működtetett néphülyítő gépezetek. A sok kis szir-szar ujság, aminek zöme mára értékét vesztette, mert csak orbánszopást tol nulla huszonnégyben, ami az embereknek már sok. Na és a közmédia, amelyet szintén megszállva tart a cigány.

A nyugat nem von el hatásköröket nemzetállamoktól, mert olyanokat európában nem is találsz. De az EU tagállamait sem kényszeríti semmire. Hogy is tehetné? A nyugat az EP, az pedig a tagországok képviselőiből áll. Legalább ennyivel legyél már tisztában.

Hogy téged ilyennel traktálnak, hogy soros bérenc, az kb. annyi mint amikor Ceausescu meg más kommancs vezető a nyugat által pénzelt ügynökökről ugatott. De inkább még annyi sem. 
Itt nem ők a rosszak, veszélyesek, hanem a diktátor cigó, meg a maffiaszerű, őt pénzért, gátlás nélkül kiszolgáló sleppje, Na meg azok a hülyék, akik hisznek neki.

A nyugat nem rombol szét családokat, max. az álmaidban. Ezzel csak a csürhe vezére, orbán szivatja az alattvalóit. Nem kényszerít a nyugat senkit a nemének megváltoztatására sem, mint ahogy azt te benyalod a fidesz sajtóból, hanem azok jogait ismeri és ismerteti el, akik mondjuk a saját nemükhöz vonzódnak, vagy akik saját nemi identitása nem illeszthető a jelenleg ismertekhez. Nem tőled vesz el, hanem másoknak ad. Azt, ami számodra természetes. Tényleg nem tudom, ki az a köcsög, akinek ilyesmi fáj, azt meg pláne nem, hogy miért fáj neki? Nem az ő dolga, tehát én javaslom az ilyennek, hogy fogja be és kussoljon, de semmiképpen ne ugasson bele mások életébe. Ahogy nyilván egy ilyen kis féreg sem szeretné ha az ő életébe ugatna bele valaki. Valami hozzá hasonlatos agyatlan zombi.

Ukrajnában pedig putyin bérgyilkosai okoztak káoszt, nem az EU.