( hajbazer | 2021. 09. 02., cs – 10:44 )

LOL, kezdődik az a szarvihar, amiről épp egy másik topikban írtam. Rohadt nagy botrány lesz belőle, mert a MS semmilyen Win11-es hardverkövetelményből nem engedett végül. Se a TPM-ből, se a Ryzen 2xxx+ és Core i 8+ gen feltételekből.

Nem lesz. Ahhoz már túlságosan átvették a hatalmat a reklámok a tudatok felett. Majd szépen megunják kidobják a régit és hazamennek vesznek újat. Ebben segítenek majd az ezen a fórumon is hangadásban felülreprezentált fősodratú influenszerek, akik a Win11-kompatíbilis gépük bevásárlása után, elit lovon ülve laggardozzák azokat, akik nem így tettek, tovább érzéketlenítve a nagyérdeműt arra, hogy valójában itt is több százmillió számítógépet kell majd kidobni. Utána megjelennek a magadfajták, akik megpróbálnak mindenkit Linux-os CLI-s alkalmazásokra téríteni, miközben nem fogod fel, hogy a felhasználók egyre nagyobb százaléka fogyasztó és nem hozzáértő. Végül pedig előadják, hogy a régi, Win11-inkompatíbilis gépük már csak retrózásra™ jó™, másra nem.

aki a Win11 miatt még hajlandó lett volna gépet kidobni, már azok legtöbbjének sem opció

De igen, opció, csak a birka kétszer annyiért fogja megvenni, hogy innovatívnak™ érezhesse magát, az ipar pedig extraprofitot fog rajta realizálni.

A helyzetet még tovább súlyosbítja, hogy a Win7 támogatása is csak most nemrég szűnt meg, még ezt se heverte ki sok ember

Nem a támogatás megszűnését kell kiheverni, hanem azt, hogy ezt egyes költségoptimalizáló™ korporatokraták, megélhetési mérnök és termékmenedzser urak ürügyként használják arra, hogy dobják a Windows 7-et, mint platformot, a kompatíbilisek közül. Miközben arra, meg XP-re van a legtöbb online összegyűlt, elérhető, múltbéli tapasztalat, kitaposott ösvény. Nem esne le az aranygyűrű egyik ujjáról sem.

Ez így jelen formájában túl nagy vakmerőség és gátlástalanság a MS részéről.

Dehát a Microsoft egy üzleti™ vállalkozás™, nem™ jótékonysági™ intézmény™. Miért kéne az ügyfeleik egyéni™ szociális™ problémáival™ foglalkozni? Érdekes, az XP tekintetében nem voltál ilyen érzékeny, pedig ott is több százmillió munkaállomást kellett kidobni. Most pontosan ugyanazt műveli a Microsoft, csak már több embernek van számítógépe, mint egy évtizeddel ezelőtt, így többet kell kidobni.

Ha otthoni felhasználásról van szó, egy épkézláb megoldás a 2029-ig támogatott Windows 10 Enterprise 2019 LTSC-t KMSpico-val aktiválva használni, ami bár illegális, de jelen ámokfutásával bőven kiérdemelte a Microsoft, pláne, hogy nem teszi lehetővé az otthoni felhasználók számára az LTS disztribúciók licencelését, hogy mindenki maradjon feature ágas kísérleti nyúl. Céges környezetben persze könnyebb a helyzet, ott megvásárolható az Enterprise és 2029-ig használható támogatottan egy 8. generációsnál régebbi hardveren is. Így nem kell kidobni a gépeket. Már ha valaki ragaszkodik a frissített rendszerhez. Ha nem ragaszkodik, akkor Windows XP vagy 7, függően attól, mi megy jobban a hardveren.