( answ | 2021. 03. 09., k – 16:58 )

Különleges helyzet van jelenleg. Más szolgáltató külön kiemelte, hogy minden halasztható karbantartást halaszt addig, amíg lehetséges. Elmű pedig semmit nem tesz, csak az egyébként beütemezett karbantartásokat végzi (ezt maga az ügyfélszolgálat mondta), mintha mi sem történt volna. Ezzel a járványhelyzetet semmibe veszi és a akadályozza a közoktatást (vagyis egy másik közszolgáltatást). Ezért szeretném jelenti, nem pedig a szolgáltatói szerződés megszegése miatt. Nem kérek semmilyen kompenzációt, hanem a nem törődöm magatartását kérem számon.

Továbbá igen, tájékoztatást szeretnék kérni róla, hogy pontosan milyen munkát végeztek, miért volt erre szükség, mikor volt az utolsó karbantartása és miért nem lehetett halasztani! Úgy hogy ebből egy független szakértő megállapíthassa, hogy valóban halaszthatatlan feladatot végeztek-e.

Ja és adják ki hány óráig nem volt áramszolgáltatás ezen a területen karbantartás miatt (vagyis mennyi karbantartást végeztek) a COVID előtti évben és most. Ha ugyanis most több vagy ugyanannyi karbantartást végeznek, akkor leszarják a járványhelyzetet, a közoktatást és az otthoni munkavégzést is.

Az is kérdés miért egymás után egy területen végeznek ennyi munkát. Nem lett/lenne lehetőségük több területen elosztva végezni a munkát? Értem hogy a kis kocsikájukat el kell gurítani mondjuk 1 km-rel odébb egy másik munkáért, de ezzel mondjuk a lakosoknál az adott területen nem napokon (sőt heteken) keresztül lenne megbízhatatlan az áramszolgáltatás.