( yoursoft | 2021. 01. 26., k – 16:48 )

Azt nem mondtam, hogy 1945 előtt minden szép volt.

Ha végigolvasod amit írtam, akkor abból jól látszik egy folyamat, hogyan veszítettük el a természettel együttműködést és fordultunk a környezet kizsákmányolása felé.

Azt sem állítottam, hogy nem élték fel régebben népek az erőforrásokat. Ha végig olvasod amit írtam, jól látszik, hogy volt egy folyamat, akik rablógazdálkodást folytattak, azok ki is pusztultak. Azok maradtak fent, akik kevésbé környezetromboló életmódot folytattak. Majd ez felülíródott a felfedezések korában. De olvasd el amit írtam úgy jobban megérted.

Pedig tiltva volt. Erdőből csak venyigét hordhattál ki alapból. Valamint voltak olyan szokások is, amiket a közösség szabályozott, amíg fentről felül nem bírálták ezeket. Mária Teréziához több ilyen is köthető: makkoltatás betiltása, fokok betemettetése, ...

Kiterjedt járványok már a városiasodásnak köszönhetően alakultak ki. Ott ahogy írták a sz*r az utcán hevert. Nem hiába húztak vidékre járványok idején.
Persze voltak más járványok is. A pestis pl. a patkányok bolháival terjedt, majd kialakult a tüdőpestis, ami már elég hatásosan gyérített, elég volt szinte, ha valakivel egy légtérben voltál. Nem hiszem, hogy ez falun annyira pusztított volna. Ott már megtanulták kezelni a trágyát. Pl. egy normálisan kezelt trágyadomb és egy normálisan kezelt istáló nem bűzlik. Ezt nem is olyan régen még így csinálták. Az öregek tudták még nem régen, hogyan kell. Aki nem így csinálta betegségeket szabadított magára. Nem annyira tudta javítani vele a földjét, mint aki jól kezelte stb. Ez is olyan természetes kiválasztódás volt, amíg be nem indult a nagyobb "fejlődés".