( uid_18385 | 2021. 01. 13., sze – 08:36 )

Szerkesztve: 2021. 01. 13., sze – 08:38

Alakul ez :) forras  -

https://444.hu/2021/01/12/ugyeskedessel-es-kis-szerencsevel-barki-beolt…

 

"Kötelező regisztráció: öszevissza beszélnek a hivatalok

Magyarok milliói várják, hogy sorra kerülhessenek az oltási rendben, ám a kormány kommunikációjából nem világos, hogy erről miként értesülnek majd. Sőt, továbbra sem lehet tudni, hogy van-e bármi jelentősége a regisztrációs oldalnak.

Szombaton már úgy tűnt, legalább erre  kérdésre választ kaptunk. Az egyik olvasónk addig írogatott kérdéseket hivataltól hivatalig, míg végül a fővárosi tisztifőorvos helyettesétől választ kapott. Abból kiderült, hogy aki nem regisztrál, annak nem jár oltás. A levél erre vonatkozó része szó szerint így hangzik:

"Aki nem regisztrál, az önmagát zárja ki az oltandók köréből, mivel nem jelzi oltási igényét, így a népegészségügynek nem juthat tudomására ilyen irányú igénye. Oltásra időpontot azok kaphatnak, akik kérik ezt."Értesülésünket szombaton hivatalos nyilatkozatban is megerősítették. Vasárnapra aztán olvasónk egy másik hivataltól is választ kapott a kérdésére. Ezt a levelet az NNK Jogi Osztályától kapta, és pontosan az ellenkezőjét írják annak, mint amit a fővárosi tisztifőorvos helyettese állított.

Eszerint a kormány oldalán való regisztrálás nélkül is beoltathatja magát az ember, azt pedig, hogy mikortól lehet igényelni az oltást, a sajtóból és a kormány hivatalos tájékoztatási fórumairól lehet megtudni. Az NNK levele, teljes terjedelmében:

“Tisztelt X!

Megkeresésében foglaltakra tekintettel az alábbiakról tájékoztatjuk.

Az oldalon történő regisztráció azt biztosítja, hogy a lehető legtöbben és leghamarabb értesüljenek a vakcinára vonatkozó legfontosabb információkról. Az itt történő regisztrálás nélkül is lehetősége lesz az oltás igénylésére (kiemelés: szerk.).Az egyes oltási csoportokra vonatkozó információk a sajtóban (Operatív Törzs sajtótájékoztatója), valamint a hivatalos tájékoztatási fórumokon is megjelennek. Így amennyiben ezeken a fórumokon megjelenik az információ, hogy az a csoport, amelybe Ön tartozik megkezdheti az oltakozást, úgy Ön is tudja majd azt igényelni. Az oltás sorrendjét nem a jelentkezés időpontja, hanem a védekezésben részt vevők elsőbbsége és a veszélyeztetettség mértéke határozza meg.

Jelenleg jó ütemben halad az első csoportba tartozók (egészségügyi dolgozók) oltása, s az oltóanyag-utánpótlás is folyamatosan érkezik. Ahogyan az az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elhangzott 2021. január 7. napjától megkezdődhetett már a szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek oltása is.”