Nos, azt kell mondjam, már a tegnapi meditációm is felettébb sikeres volt bizonyos értelemben! Nem tekintve évtizedekkel ezelőtti, ifjúkoromban tett próbálkozásaimat, ez a harmadik alkalom volt csak hogy meditáltam. Semmi zene nem szólt közben, instrukciók se (olyasmivel nem is próbálkozom, tudom az nekem nem menne, nem vagyok egy behódoló alkat, képtelen lennék alávetni magamat valaki utasításainak...), hanem egyszerűen elképzeltem egy fénylő pontot magam előtt... arra igyekeztem koncentrálni... aztán az vibrálni kezdett csak úgy magától meg minden... s hamarosan ha hiszitek ha nem de egy fraktál belsejében voltam! Ráadásul e fraktál színes volt... Leginkább talán olyasmire emlékeztetett mintha Julia-halmazok lebegnének körülöttem. (De magát a Mandelbrot-fraktált, azt nem láttam). Aztán a kép sokszor változott, mindenféle más fraktálok is megjelentek amiket még véletlenül se láttam soha életemben, aztán meg már háromdimenziós fraktálban járkáltam, legalábbis valami olyan helyen ami nagyon annak tűnt... CSODASZÉP VOLT!
De, ezt ki kell hangsúlyozzam, közben azért végig tudatában voltam annak hogy ott ülök az ágyamon „igazából”. Nem vesztettem el a testérzékemet. Inkább olyasmi lehetett mint amikor nagyon belemerülök a regényírásba, és ekkor mintegy önálló életre kel bennem egy vagy több szereplőm. Ténylegesen van önálló akaratuk, érzem ha nem tetszik nekik a dolog amit le akarok írni róluk, meg ilyesmi... Én tudom hogy én ÉN vagyok, írom a sztorit, vakarom az orrom ha viszket stb, de ettől még a tudatom egy részéből kialakulnak ezek a szereplők ideiglenesen...
Na valami ilyesmi volt. Én magam ott voltam az ágyon, ennek tudatában is voltam, de attól még ott benne a fraktálban is, képzeletben ha úgy tetszik. De egészen valóságosnak tűnt.
A poén az hogy eszem ágában nem volt fraktálokra gondolni vagy velük foglalkozni a meditáció előtt.