( enpassant | 2020. 09. 09., sze – 06:55 )

Így jár az az ország, amely atomerőművet akar

Részletek a cikkből:

A mohi atomerőműre az energetikai célú nukleáris beruházások elrettentő példájaként hivatkoztak már évekkel ezelőtt is - annak köszönhetően, hogy  3-as és 4-es reaktorblokkjait az eredeti kivitelezési terv szerint 2012-ben, illetve 2013-ban kellett volna üzembe helyezni, de az folyamatosan csúszott. Eközben az építkezés költségvetése az induló 2,8 milliárd euróról 5,4 milliárd euróra nőtt.

Az erőműről ugyanakkor 2019 tavaszán az is kiderült, hogy a rendszer bár hivatalosan majdnem bekapcsolásra kész állapotba került, valójában akár életveszélyes is lehet. A mohi reaktorok "a legnagyobb feltételezhető balesettel fenyegetnek" - írta az osztrák Kronen Zeitung, melynek riportjában súlyos állításokat tett egy szlovák mérnök, aki korábban az erőmű bővítésén dolgozott.

A szakember a 3-as reaktorblokk kapcsán súlyos építési hanyagságokról, biztonsági hiányosságokról és egyéb szakmai bűnökről beszélt (például arról, hogy a nyomáscsökkentő torony előírt masszív, homogén acélborítása leginkább az ementáli sajthoz hasonlíthatóan lyukas, statikailag sem ép -, így a két építés alatt lévő blokkok "halálreaktorokká" válhatnak), az ezt követően élesedő regionális botránynak pedig végül úgy vetett véget, hogy a szlovák kormány felfüggesztette a projektet, és alapos vizsgálatot rendel el.