Szerintem simán használni ezeket mind egyszerű. Be is tenne, ha már az is bonyolult lenne, hogy foobar start|stop|restart vagy valami alternatív ige, mert az jó. Igazából szerintem mindnek van service wrappere, szóval ha 92 körül megtanultad, hogy "service akármi restart", akkor az most is jó :D
A systemd valóban felrúg még egy két dolgot: leállíthatatlan waiting for stop job, mert a magic sysreq nem jó, journalctl defaultból, skandallum, és még a nohupos otthagyott random futó szarokat is kitakarítja, ha kilép a shell, blaszfémia (az, hogy helyette ad normális módot arra, hogy lehessen tudni, mi a fenét hagyott ott valaki oldalágon odabaszva az initnek, hogy majd csinálj vele valamit, az meg ugye senkit nem érdekel), a szélesebb feature készlet miatt, de azért -- szerintem -- messze nem targédia.
Az openrcvel ránézésre annyi a bajom, hogy n+1-dik próbálkozás arra nézve, hogy adjon egy shell toolingot ezeknek a kezelésére. Még az is lehet, hogy jobb (végül is, volt miből levonni a konzekvenciákat), de igazából a nagy hozzáadott értéket azért nem látom, és az biztos, hogy nem akarok 60 soros scriptet írni ahhoz, hogy el lehessen indítani, meg le lehessen állítani egy rohadt daemont. Ráadásul az egyik fele olyan, hogy egy jobb reggelen szebbet "készítek" még a kv előtt ( eval cmd_exec=\$${daemon}_${signal} pfejj) , a másik fele meg boilerplate. És ahol a rendszer része az, hogy boilerplate kell, ott minden jólelkű programozónál el kellene kezdeni villogni a piros lámpának fejben, hogy nagyon nem sikerült eltalálni az absztrakciót.