Úgy szoktam ezt összefoglalni, hogy olyan lottót játszunk, ahol a nyertesek megtartják a nyereményüket; a vesztesek visszakapják a lottószelvény árát; az egész veszteségét meg azok fizetik ki, akik nem is lottóznak.
Amíg a devizahitel jó volt, senki nem verte az asztalt, hogy a tavalyi 65 ezer forint törlesztő helyett idén csak 55 ezer. Azokból se volt túl sok, akik a 80 ezer forintos forinthitel és az 55 ezer forintos devizahitel közötti 25 ezer forintot eltették volna megtakarításba, hanem annyival többet költöttek. Aztán néztek, mint a kiszántott egér, amikor 85 ezer lett a havi törlesztő, amit simán tudtak volna fizetni a megtakarításokból, ha lett volna olyanjuk. De nem volt.
A legtöbben meg úgy voltak a dologgal, hogy ha 80 ezer lett volna a forinthitel, 65 ezer a devizahitel és 80 ezret tudtak volna törleszteni reálisan, akkor felvettek nagyobb összeget és devizában fizettek 80 ezret. És persze mindig a legjobb esettel számoltak, hogy nincs táppénz, nem fog elromlani az autó, nem kell új hűtőt venni, aztán meg vették fel sorra a kurva drága áruhiteleket, amikor mindez bekövetkezett és egy fillér megtakarításuk nem volt.
Nem a devizahitellel volt baj, a pénzügyi kultúrával volt baj. Legjobban az mutatta azt, hogy ugyanannyi volt a nem fizető ügyfelek aránya deviza és forinthitelek esetén. Csak aki előrelátó és óvatos volt, azt hagyták a szarban a forinthitelével. Aki meg baszott az egészre, azt kisegítették azoknak a pénzéből, akik az egészről nem is tehettek.
És eltelt 10 év a legutóbbi válság óta, jön a következő, de úgy adósodnak el a népek, mintha nem lenne holnap. Továbbra sincs pénzügyi kultúrája az embereknek, kíváncsi vagyok, hogy mire lesz majd fogva a válság okozta összeomlás.