( persicsb | 2019. 07. 15., h – 18:01 )

Ez dialektikusság, nem látom itt sem azt, hogy MIÉRT lenne igaz, amit leírnak, csak sima szómagyarázat, nincs mellette forrás, hogy milyen szövegek alapján írják ezt.
De játszuk el, hogy ezek igaz állítások.

Csak éppen nincs bennük logikai konzisztencia.

Például leírja, hogy az öldök gyöke az öl (azaz gyilkol?), az öl gyökből LETT az ölel.
Azaz itt így van: öl->ölel és öl->öldök

ölből lesz az ölel is, meg az öldök is. De akkor az ölelés meg az öldök egymás testvérei, nem pedig egymásból erednek.

Miért is jelentené azt az öldök, hogy ölel?
Azaz az, hogy a "szemet mintegy öleli" egyáltalán nem helytálló állítás, logikailag teljesen inkonzisztens, hiszen akkor az öldök az ölelből eredne, és nem az ívességet jelentő ölből. Az, hogy szemet mintegy öleli, ez egy saját szómagyarázatának is ellentmondó értelmezés.

Ha a szótár logikus lenne, akkor azt mondaná, hogy az öldök az ölből jön, ami kerekhajlást jelent, emiatt a szemöldök emiatt a szem feletti íves részt jelenti. Ami egy telhesen elfogadható dolog, akár még igaz is lehet. Semmi értelme belekeverni "testvérszavakat".

Tele van logikai bukfencekkel ez a bejegyzés is (mint a többi is), egymástól származónak tekint olyan dolgokat, amik egy származási fán egymás testvérei (öl->ölel és öl->öldök relációkból azt mondja, hogy ölel->öldök).

A te következtetésedről pedig:
Az egyik esetben a szótár megmondja, hogy az ölből származik a szemöldök, míg a másik esetben még azt sem állítja, hogy az ölnek az egészhez köze lenne.
Totál logikátlan a következtetésed. Attól, hogy az egyik kidudorodik, a másik meg íves, nem következik, hogy az egyik szó (ami az öl-ből jön a szótár belső logikája szerint) meg a másik szó (ami a török kuduk-ból jön a szótár belső logikája szerint, semmi köze az ívességet jelentő ölhöz, ráadásul nem is képzős, vagy összetett szó) egymással kapcsolatban lenne.

Azaz ha a szótár állításai igazak is (pedig tartalmaznak logikai inkonzisztenciát), a te állításod még a szótárhoz képest is inkonzisztens logikailag.