Amúgy eszembe jutott egy másik vicces történet arról, hogy az ember azt csinálja, amit szeretne, vagy mennyire legyünk rugalmasak.
Onnan indul az egész, hogy azért választottam az IT-t tizenévesen, mert tetszett és szerettem volna olyasmivel foglalkozni, amit szeretek csinálni.
Volt valamikor (pontos évre nem emlékszem, 96 valószínű, esetleg 98) egy álláshirdetés, amire jelentkeztem. Nem írtak sokat, csak azt, hogy programozókat keresnek.
Odamentem, mondtam, hogy engem Linux vagy UNIX környezet, C++ programozás érdekelne, kérdeztem, hogy vajon náluk mit kéne csinálni. Mondta az ember, hogy mondjuk Clippertben kéne programozni DOS és Novell Netware környezetben. Mondtam neki, hogy köszönöm, nem kérem, erre gyakorlatilag üvöltözni kezdett, hogy a Linuxban és UNIXban nincs jövő, és mit képzelek én.
Elköszöntem, eljöttem. A következő helyen Linuxban környezetben és C++-ban programoztam.
Ha van olyan, amit szeretek csinálni, akkor élvezek bejárni a munkahelyre. Ha elvállalok valami olyasmit, amit annyira élvezek, mintha szart kéne lapátolnom a disznóólban, akkor várhatóan utálni fogok bejárni a munkahelyre, és kb. az első hét után elkezdek új helyet keresni.
Minek azt? Nem egyszerűbb kihagyni ezt a lépést?
Van, aki számára az a fontos, hogy 5x-re emelheti a fizetését pár év alatt, vagy az, hogy pótolhatatlanná váljék. Nekem nem. Én olyan fizetést szeretek kapni, amiből ki tudom fizetni a számlákat és egy normális életszínvonalon meg tudok élni, és egyáltalán nem izgat, ha nem vagyok pótolhatatlan. Cserébe élvezni szeretném azt, amikor dolgozom. Hiszen ezért választottam az IT-t.
Mehettem volna közgazdásznak, fogorvosnak, politikusnak vagy drogkereskedőnek. Bizonyára többet keresnék, mint most. Csak éppen nem biztos, hogy élvezném a munkát.
Lehet, hogy ez nem startup kompatibilis hozzáállás, hát, kérem, ez nem nagyon érdekel.
Szerintem az, hogy egy cég startup, az nem érdem, csak egy tulajdonság. Számomra nem kizáró tényező, de nem is fogok térdre esve könyörögni, hogy szopok, baszok, betonozok, csak vegyetek fel.