( trey | 2018. 10. 03., sze – 10:14 )

Én is voltam kisdobos, úttörő, majdnem KISZ tag is, voltam brennbergbányai úttörővezető-képző táborban, ahol napi szinten a program az volt, hogy 19-szer el kellett énekelni az internacionálét, illetve tudat alatt mosták az agyat, hogy leszel majd jó kádere a kommunista rendszernek.

Voltam, mert jó eszű gyerek voltam, 4. ált. iskolai osztályban formázható anyagnak tartottak, apám-anyám beleillett a "munkás-paraszt" elképzelésbe és a rendszer jó katonát látott bennem.

Az más kérdés, hogy átláttam a szitán, a "mentorok" szerint belülről bomlasztottam a rendet, a végén pedig méltatlanná váltam az úttörő nyakkendőre és lefokoztak. Megszégyenítésként egy komplett úttörőcsapat, díszvendégek és szülők előtt mondták ki, hogy nem vagyok méltó a nagy eszmére. (Óh, jaj. De kár, gondoltam akkor is már...)

Plot twist: nálam jobban azt a rendszert és annak mai folytatását ember nem utálja.

Vagyis, kurvára nem lehet abból következtetést levonni, hogy ki mit csinált akkor.

Egyrészt, az ember is változhat, másrészt, az elmúlt 30 éveben olyan körülmények voltak, amiknek a megértéséhez kicsit több kell annál, hogy "xy valami volt".

--
trey @ gépház