( gee | 2018. 09. 19., sze – 16:58 )

a laptopom 2011-es. i7, 8M ram. Céges laptopként kaptam akkor, év elején, aztán jópár év használat után leselejtezéskor meg lehetett venni 80 fontért.
Kapott egy ssd-t, és teljesen jól működik (bár valószínű ki kellene tisztítani a ventilátor környékét, a hétvégén túlmelegedett, miután órákon át számolt valamit, és fel kellett az asztalról emelnem, hogy jobban kapjon hűtést). Nem tervezem lecserélni, amíg működik. A korábbi laptopom Core2 Duo volt, kb. 2005 körül kaphattam, valamikor 2012 után nem sokkal egyszercsak elromlott. Előtte pár évvel összetört, akkor egy képernyő csere után lehetett tovább használni. Amikor viszont nem kapcsolt már be és amperszaga volt, akkor már nem vittem el valahova megjavíttatni.
Mondjuk az asszony C2D laptopja működik ugyan, de az már fájdalmasan lassú.

A telefonom (Samsung Galaxy S7 edge) októberben lesz két éves. Az előfizetésemet akkor majd egy olcsóbbra váltom, de nem tervezetm a telefont lecserélni. Egyelőre egyetlen sérülés van rajta: a festék a home billentyűről egy gombostűfejnyi helyen lejött. A háza, a képernyője karc és repedésmentes, működik jól - illetve ami nem működik, az szoftver hiba:
Valamikor június körül jött egy Android frissítés, és azóta nincs edge clock se wifi calling.
Elképzelhető, hogy ha a garancia kifut, megnézem, milyen alternatív OS van hozzá, hátha van olyan, ami mindent tud és ez a kettő is benne lenne.

Ha összetörne, megszűnne vízálló lenni vagy valami komoly hibája lenne, akkor lecserélném. Ha csak leesne és megkarcolódna, akkor még nem.