( Raynes | 2018. 01. 12., p – 04:38 )

Mesélj, milyen jelentős hátrányokkal és kompromisszumokkal javították a hibát? Mert most már egy ideje többen is tesztelték felhasználók közül a patcheket, és visszajelzések alapján senki nem vett észre teljesítményvesztést, illetve mérni sem tudott. Ahol tényleg mértek jelentősebb lassulást, az szerveren meg speciális feladatoknál volt, és elég kevés átlag felhasználó gépét érinti.

Amúgy meg ez a sérülékenység nem az Intel sara. Épp ezért érintettek más gyártók termékei is. Az viszont már az Intel görénysége, hogy 2017 júniusa óta tud a hibáról, és a titokban tartását arra használta fel, hogy kihozza a szintén sebezhető Kaby Lake családot, meg a javításon is rajta ült most január 8-ig, és még mindig csak az 5 évnél nem régebbi procik 90%-a kapott új mikrokódot, január végéig a maradék 10%, míg az 5 évnél régebbi procik egyáltalán nem fognak javítást kapni (pl. 2. gen. Core i procik már nem, amilyen mákom van, nekem is van, meg a még korábbi CPU-k sem). Szarjanak sünt.

A fizikailag a sérülékenységet nem tartalmazó Intel-procik majd csak évek múlva jönnek ki. Aki addig biztosra akar menni, vesz AMD-t, szerintem az új AMD-generációnál meg tudják oldani, hogy Spectre-sebezhetőség se legyen részben sem, de ha nem spéci kernelt használsz, akkor az AMD-k már most sem sebezhetőek, a te Turionod sem érinti.

„Pár marék nerd-et leszámítva kutyát se érdekel már 2016-ban a Linux. Persze, a Schönherz koliban biztos lehet villogni vele, de el kéne fogadni, ez már egy teljesen halott platform. Hagyjuk meg szervergépnek…” Aron1988@PH Fórum