( locsemege | 2017. 07. 09., v – 14:05 )

Az istenhit nem azonos a templomba járással. Nem lesz senki sem erkölcsös csupán attól, hogy elmegy a templom hűvös épületébe. Ezen felül a Biblia nem úgy működik, hogy elolvasod egy hét alatt, mint egy ponyvaregényt, aztán meg is vagy vele. Nagyon sok utánagondolást, kutatást, a kereszthivatkozások értelmezését igényli. A nyelvezete nem direkt, hanem szimbolikus, noha vannak benne nagyon is közvetlen tartalmak. Az is érettség, erkölcsiség kérdése, hogy képes vagy-e megkülönböztetni ezeket egymástól. Egyáltalán szkeptikusként olvasod, már eleve azzal a hozzáállással, hogy egy értelmetlen hülyeség - akkor ne olvasd, minek -, vagy nyitott vagy arra, hogy megértsd a mondanivalójának számodra már befogadható részét, s így lelki, erkölcsi épülésedre váljék.

Eléggé ingoványos az, amit a tudományról állítasz, mely szerint legalább megpróbál bizonyítani. Egyrészt ez olyan, mint a slozin ülve erőlködni. A megpróbálás nem eredmény, semmivel sem vagyunk előrébb. Tudod, a „majdnem sikerült” pontosan azt jelenti, hogy „nem sikerült”. :) A másik gond ezzel, hogy a tudomány esetén is vannak atomikus részek, amelyek tovább nem bizonyíthatók. Ezek az axiómák. A hit esetében pedig Isten az axióma. Nem kell bizonyítani, nem tudod bizonyítani, konstans, axióma.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE