Ott húztam meg, csak figyelembe vettem a felhasználói szokások (valódi) változását is. Az általad emlegetett P3 alkalmas az általad leírt feladatokra, azonban ma már ezeket sokkal inkább párhuzamosan akarjuk csinálni. A többszálú futtatás lehetősége pedig a P4-eknél jelent meg és a Core sorozatra forrt ki normálisan. Mivel a P4 és első generációs Core lapok többsége már elhalálozott (vagy hamarosan el fog), így marad a c2d.
És igen, a kiinduló felvetésedre: ha megint megváltoznak a felhasználói szokások, akkor 15 év múlva akár ugyan ilyen irreleváns lehet a c2d-is. Mert mondjuk elterjed a kézzel kalimpálós 3d megjelenített interface, amit már a c2d nem tud kiszolgálni (pl.: ahogy a különvélemény c. filmben láthattuk). (Mondjuk ezt egyébként kétlem, de bármi más is befuthat, példának meg jó.)
Egyébként én alapvetően a szoftveres optimalizálatlanság hátulütőit nem ott látom, hogy nem tarthatunk meg régi gépeket/platformokat. Sokkal inkább hiányolom, hogy a modern ultra alacsony fogyasztású kis teljesítményű SoC-okon nem tudjuk elvégezni azokat a feladatokat, amikre elvileg alkalmasak lehetnének. A mostanában gyártásban lévő ARM procik több elméleti teljesítményt hoznak, mint a P3-as gépeid (ráadásul töredék erőforrásba kerül legyártásuk, mint egy P3-as életben tartása hw hiba esetén), mégse tudunk rajta normálisan office dokumentumot szerkeszteni. Más szóval: a mai technológiákkal lecserélhetnénk a nagy drága gépparkunk jelentős részét rendkívül kevés anyagból álló olcsó eszközökre, ha nem akadályozná ezt az optimalizálatlanság.
Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn.