( Nextra | 2015. 07. 10., p – 18:27 )

Miért lenne harag? De kérdezem ezeket ti mind a manualból tudjátok? Vagy esetleg jártatok olyan iskolába ahol ezt tanultátok? Mert én nem sajnos nem jártam. De igazad van. Nem olvastam el az awk manualjat sohasem az elejétől a végéig. S igazad van gőzöm nincs hogy egy awk-kal ezt mind meglehet oldani. Senki nem mondta eddig! Akkor honnan is kéne tudnom?

Sajnos egyelőre azt a karakterkészletet sem ismerem, amelyek vonalakat, derékszögeket rajzolnak ki. Mert ha kihagyom a tree-t akkor nekem kell ezeket is megoldanom printf-fel vagy echoval, már ha persze szeretném viszontlátni a vonalakat.

Én autodidakta módon tanultam meg eddig is amik rám ragadtak a koszon kívül. De most majd kénytelen leszek megoldani anélkül, hogy a hupra írnék, és mint vizsgafeladatot majd bemutatom.
Csak az a baj, hogyha ezt az utat is választom, senki de senki nem fogja az idejét arra pazarolni, hogy egyáltalán átnézzen egy számára ismeretlentől, egy számára ismeretlen szintaktikával íródott scriptet. S különben is miért nem C++-ban van megírva?

Tehát ezek szerint magad uram ha szolgád nincsen. Persze itt senki nem szolga hiszen azért volt ott a kérés a tárgy mezőben.
S ha nem óhajt segíteni akkor ne tegye.

Az olyan építőjelegű kritikákat meg el kell fogadnom miszerint ne így közelítsd meg. Ez teljesen jogos. Mert én mivel nem ezt tanultam, abból indultam ki amim már megvan. Úgy gondoltam csak kiegészítésre van szükség.
De ezek szerint inkább teljesen új utat kell járnom. oszt jól van.

Rendben van ezt fogom tenni. Mindenesetre köszönöm az eddigi fáradozásokat mindenkitől.

S mielőtt úgy gondolnátok hogy most aztán megsértődtem, vagy átestem a ló túloldalára, közlöm hogy nem. Csak levontam a konzekvenciákat. Mint ahogy a nagy betűs életben, itt is csak magamra számíthatok.
Függetlenül attól hogy mit mondott Picard kapitány a fiatal Wesleynek.