Akkor elárulom:
A film rendezője Krzysztof Kieslowski - akit elsősorban a Három szín (francia zászló színei) trilógiájáról ismerhetünk. Ezeket megelőzően készítette azt a filmet amiről szó van, és amiben két szín árnyalatai uralják képet. A film címe Veronika kettős élete.
A kapcsolat a két film (Amelie, veronika) között érezhető, mégis nehéz lenne definiálni. Nem a sztori jelenti a kapcsolatot. Inkább azt mondanám h az Amelieben tetten érhetők afféle filmes idézetek a Veronikából. A megkomponált látvány, a színek, a beállítások, a mozgás dinamikája stb. egy sor filmes eszköz által jön létre az összecsengés. Ezeket szavakkal nehéz leírni, de tapasztalhatók. Nem csak arról van szó, hogy minőségileg festményszerűen szép képeket látunk, hanem h hangulatukban is azonosíthatók.
De írok megfoghatóbb dolgokat is. Pl az üveggolyó, mint tárgy megjelenik mindkét filmben, jelentőséggel bír. Veronika apja a város látképét rajzolgatja a szobájában, Amelieben az üvegember mindig ugyan azt a képet festi a szobában. Veronika kinyitja az ablakot és lekiabál a hajlott hátú öregasszonynak, h lemegy segít cipelni a csomagját, Amelie belekarol a vak koldusba és elviszi a metróhoz, közben szóban ecseteli a látványt. Vagy pl. mindkét filmben van olyan snitt, h főhős szoknyában fut és deréktól lefelé mutatják. Mindkét esetben a zene jelentősége megkerülhetetlen. A Van den Budenmayer concertot aki először hallja, az is azt érzi, hogy egész életében ismerte a dallamot. Yann Tiersen meg nem tud olyan ócska elektronikus zenét előállítani mostanában, h ne menj el a közönség a koncertjére a Sur le fil -t követelni.
Veronika alapgondolata: Van egy furcsa érzésem, h nem vagyok egyedül a világon (persze a provokatív fogalmazás jelzi, h több mindenről van itt szó), Amelie elhatározása, h segít mindenkinek a környezetében.
Na szóval, egy idő múlva túl sok ilyen dologra bukkan az ember, ahhoz h ez véletlen lehessen. Igazából megerősítésnek szántam ezt a játékot a magam részére, mert kíváncsi lettem volna, h mások is észre vették-e a kapcsolatot.
A Veronikában művészeti tanácsadóként dolgozott Krzysztof Zanussi. Aki hallotta már őt beszélni, a magyar tévé is többször készített vele hosszú interjút, az tapasztalhatta, h mennyire meggyőzően, tisztán, sziporkázva gondolkodik és fogalmaz mély filozófia, társadalmi, művészeti kérdésekben is. Tényleg kivételes intellektus, az ember szájtátva és csodálattal hallgatja. Azonban a filmjeit nézve, amikben ezen gondolatait boncolgatja, valahogy elmarad a szájtátás. Sőt néha uncsik, bénák. És ez valahogy megjelenik a Veronikában is. Nagyon mélyre megy, de aztán a felszínen valahogy nem rendeződik össze az a sok igazgyöngy olyan szinten, mint ahogy az Amelieben összerendeződik az amit az kevésbé mélyről hoz fel.
Hát így, nem vörös és fekete, hanem zöld és sárga ;-)