( azbest | 2014. 10. 31., p – 23:12 )

Egy fecske nem csinál nyarat. Ahhoz, hogy a cégnek ügyfelei, megrendelései is legyenek, akkor fizetőképes kereslet is kell. Szóval, ha hirtelen általánossá válna, hogy több költőpénze van az átlagembernek, akkor több dolgot vesz és majd az ő munkahelyétől is több dolgot vesznek mások.

Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Az viszont, hogy az állam külön adókat talál ki minden olyan vállalkozás ellen, ahol még van profit, az nem éppen a gazdasági növekedést ösztönzi. Az adóemelés pénzt von el a piaci szereplőktől és az átlagemberektől. Ettől tovább romlik a kereslet és még több cég megy csődbe.

Öngondoskodást mondanak, miközben egyre több embert próbálnak szegénységben tartani. A közmunkaprogram is csak erre jó a mostani formában. Néhány kivétel lehet, de a példának hozott falu ennyi erővel kommuna is lehetne, ahol minden közös, mert nem pénzből élnek, hanem azt termelik, amit megesznek.

A gazdaság pörgése nem azt jelenti, hogy rögtön töménytelen mennyiségű pénze van az embereknek, hanem azt, hogy a rendszerben lévő pénz kézről kézre áramlik. A pénz árfolyama a gazdaság teljesítőképességének tükre is. Ha nagyon sok munka áll mögötte (sok kézen pörgött át), akkor felértékelődik. Ez állítólag nem jó a gazdaságnak, viszont ilyenkor az erős háttér miatt büntetlenül "nyomtathat" több pénzt a jegybank, ami azért is kell, hogy a sok munka közben legyen elég mozgatható pénz. Ha nincs mögötte munka, akkor a nyomtatás csak az árfolyam zuhanását okozza.

Jelenleg egy adott pénzmennyiséget fizetésként megkapva, 1-2 kézen megy csak át és máris teljes egészében beszippantotta az adóbeszedő gépezet. Ahelyett, hogy még több ember kezén át tudna menni, az állami elvonás miatt állami újraelosztás formájában kerül vissza a rendszerbe... vagy segély lesz belőle, vagy offshore számlán betét egy alföldi híd építése után például. Azért annyira gáz az áfacsalás és a haverok helyzetbe hozása, mert pont ezzel rabolják le és viszik ki az országból a forgalomban lévő pénzmennyiséget.

Szóval arra kell módot találni, hogy a munka közterhei csökkenjenek. Persze a kiadásokat fedezni is kell közben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha igaz az ezer milliárdos áfacsalás, akkor már annak felszámolása és bevétellé tevése már megfordíthatná a lecsúszást. Gondolj bele, ezer milliárd forintból például egész Borsod megye lakossága (csecsemőtől a nyugdíjasig) kaphatna egy éven át minimálbért, hogy közben még az adókat és járulékokat is befizetik utánuk. 650 ezer embernyi éves minimálbér fizetés. Sőt, mivel az adó és járulék állami pénz esetén egyik zsebből a másikba pakolás csak, így lehet nyugodtan a duplájával számolni. 1 millió 300 ezer embernyi éves nettó minimálbér fizetés az, bakker. Ez 'csak' ezer milliárd... de a költségvetés 16 ezer milliárdról szól. Nem igaz, hogy annyi pénzt nem lehet értelmesebben felhasználni. Olyan pénzekről van szó, hogy átlagemberként el sem tudjuk képzelni. Ekkora pénzek lenyúlása a mostani gyanús gazdagodásukon is meredeken túlmutat, szóval a korrupt vezetők valószínűleg csak aprópénzt kapnak ahhoz képest, hogy az igazi haszonélvezők mennyit benyelnek a háttérben. Valami nem kerek... mert amennyi pénz elfolyik, ahhoz képest még mindig csórók a politikusaink. Az is lehet, hogy szimplán annyira rossz gazdák, hogy nem is maguk lopnak legtöbbet, csak éppen nem foglalkoznak vele hová folyik el.