( akoscomp | 2014. 10. 17., p – 09:46 )

Ha nagyon sok időm lesz, lehet megpróbálom programozni, bár az én elektronikai tudásomhoz még ez is kevés infó, de támpontnak elég.
Ha esetleg sikerül mindent implementálnod, kiteheted a teljes rajzot és kódot.

Én végül az éjjel nappali mód gombjának a nyomogatásával oldottam meg a nyitást és zárást. Ehhez egy közös kábel kell eljusson minden termosztáthoz, illetve egy-egy dedikált kábel, ami átkapcsolja.
Nekem most csak ez az út tűnik reális időben megvalósíthatónak. Ezt már implementáltam is.
Az egyetlen gond evvel csak akkor lehet, ha valami miatt a PI elveszti a fonalat, hogy most épp nyitva vagy zárva van a termosztát, mivel most minden állapotváltáskor ő eltárolja, hogy épp kinyitja, vagy elzárja, de nem tudja leellenőrizni, hogy ténylegesen mi az állapota. De egy ilyen split-brain helyzetnek elvileg elég kicsi az esélye.
Én a távoli tápolást, elemcserékkel járó plusz köröket akarom kizárni a kizárólag kábeles kivitelezéssel. Szerencsére a kábelezéshez minden adott, mivel úgy renoválom a házat, hogy erre minden szükséges dolog meglegyen.