( locsemege | 2014. 10. 06., h – 23:46 )

Válasz uid_2783 üzenetére

Még egyszer mondom, értem, amit mondasz, csak nem értek vele egyet. Amikor azt mondod, a versenyszférában dolgozók adójából vannak eltartva a közszférában dolgozók, akkor ezzel prioritásokat állítasz fel. Nem bohóckodásból létezik a közszféra, hanem azért, hogy kiszolgálják a versenyszférában dolgozókat. Tehát felőlem mondhatod, hogy eltartottak, de akkor gyorsan tegyük hozzá, hogy a versenyszférában dolgozók pedig a közszférában dolgozók által kiszolgáltak, s konkrétan semmit sem tudnának végezni a versenyszférában dolgozók magukkal, ha nem lenne közrend, hagynák leégni lakásaikat, munkahelyeiket, és 35 év lenne az átlagos életkor az egészségügyi szolgálat nélkül, továbbá a gyerekek ott lábatlankodnának az esztergapad körül, az sem volna jó. Tetszik érteni? Ha úgy tetszik, ilyenné szerveztük a társadalmat. Nem azért van a közszféra, hogy legyen nappali melegedő néhányaknak, hanem azért, mert szükség van rá.

régen jártál egészségügyi intézményben, ahol az ápolónak teli a töke mindennel és mindenkivel. aztán amikor közlöd hogy haza lehet menni, nem kell holnaptól bejönni, akkor meg megvan sértődve

A barátnőm nővér, így közvetve azért ezt árnyaltabban látom. Az alacsony fizetés és nagyon rossz munkakörülmények miatt nem olyan kapós az a szakma, és bizony, azon a határon vannak, hogy önként el is mennek! Aztán lehet hümmögni, hogy a szeretteidet miért nem tette tisztába senki, meg miért nem mérte meg a lázát. Talán, mert sok a munka, és egy ápolóra igen sok beteg jut? Arcoskodni tud a kedves páciens, meg a rokonság, mert úgy érzi, neki jár minden, hiszen az adójából tartják el köcsög orvost, meg a bunkó nővért, csak az nem jut el a tudatáig, hogy ez nagyon nem így van. Az orvos meg a nővér a belét kidolgozza, hogy a nagyon rossz munkakörülmények között is elfogadható minőséget adjon, amire persze a kedves páciens még rúg is rajta. Aztán a személyzet kiég, otthagyja az egészet a francba, elmegy akár egy lottózóba szelvényeket eladni. Ott is keveset keres, de tiszta munka, mosolyognak a vevők, nincs stressz, és nem kell éjszakázni.

Ugyan numerikusan mondhatnád, hogy a közszférában dolgozó eltartott, de ez nem igaz, mert szükség van a társadalomnak a munkájukra! Ez egy szimbiózis. A versenyszférában dolgozó haza sem jutna, ha szabadcsapatok gyilkolásznának az utcákon.

Örvendenék, ha megkímélnél a fals és egyoldalú látásmódodtól.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE