először is olvasd el mégegyszer a nyitóposztot.
"Ha elkezd egy intézkedést, és visszakozik csak azért mert apuka azt akarja"
ne azért. első körben tegye úgy a dolgát, ahogy megszabták neki. apuka balfaszsága és vehemenciája kihozta a rendőrből is a helyi b*sszájba stílust, ezek után meg szart szarra halmozott, mikor feleslegesen bilincselt, meg feleslegesen terítette gépháztetőre azt a figurát, aki csak és kizárólag verbális kommunikációt használt, nem dobált békésen macskakövet, nem gyújtogatott autókat, nem b*szta be a tvszékház ajtaját/ablakát azért, hogy ott bemenvén randalírozzon, törjön-zúzzon.
az előállítás kivitelezhető úgyis, hogy ha nem vagyok elég egymagam, kérek segítséget, aztán a járőrpáros betessékeli a delikvenst a bütyköstaxiba, elcipelik a helyére, oszt' pont.
"A rendőri tekintély mint olyan létező fogalom."
létezett valamikor, amikor kivétel nélkül minden rendőr tudott köszönni, a tek és elődje pedig csak a bűnözőkre döntötte rá az ajtót, nem névrokonokra meg hasonlító egyedekre.
nagyjából abban az időben volt, amikor még a csibészt fogták meg, nem pedig feleslegesen nagy b*szakodást csináltak egy kib*szott tilosba való behajtásból, vagy hogy egy sárvári esetet említsek: fényes nappal 50ezres csekket írt a tekintélyesuram 5 éve egy bringásnak, mert a világítása nem működött. fényes nappal. 50 rezső.
idehaza pár egyenruhás igen nagy tévedésben van, amikor azt állítja, hogy ő is fizet adót. pedig egy nagy szart: az ő fizetése egy könyvelési tétel abból, amit adófizetőként becsengetsz te is, én is, meg sokán mások.
ebből kifolyólag elvárható, hogy ha csak szóbeli, ámde fenyegetésmentes az előadásom a rendőr felé, még tévedésből se lőjjön le, ne is terítsen ki gépháztetőre.
hogy példálózzak én is: németeknél amíg nincs tettlegessék (vagy annak kísérlete) a rendőr felé, nincs viszont-kényszer (se bilincs, se kiterítés, se megtaposás). helyette van irataidnak zsebrevágása, meg jóhír, hogy a vitát a helyi őrsön folytatjátok, nem az út mellett. ettől kezdve ha van egy csöpp eszed, akkor mégy a rendőrnél lévő irataid után...
a vasprefektus keze alatt ezt a rendőrt hátrébb küldték volna gondolkodni.
de rendőrtől ne várjunk többet soha, mint az éppen fotelban ücsörgő belügyminisztertől várnák.
--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"