Az iPhone tartja a pozícióit a fejlett piacokon és mellette még növekedni is tud például Kínában.
"Ha végiggondolod, akkor lényegében a távol-keleti piac növekedése (Kína) okozta a piac növekedését. A többi piac lényegében már nem nő, mert már csak cserélik a telefonokat. "
Megjegyzés1: A fejlett piacokon máig adnak el butamobilokat. Sokkal kevesebbet mint korábban de még mindig szignifikáns mennyiséget. Ezért nem lehet kijelenteni, hogy az okostelefonok piaca itt már nem nőhet. Persze a következő évek kérdése, hogy mekkora lesz a tudatos igény a butamobilokra a fejlett piacokon azok egyszerűsége, hosszú akkuideje miatt, és mennyi butamobil vásárlóról derül ki az, hogy csak a (nagyon) olcsóságuk miatt vásárolták őket még 2014-ben is. Az utóbbi réteg még további növekedést jelenthet az okosmobilok számára a fejlett piacokon is.
Megjegyzés2: Kína mellett kapásból említést érdemel a többi BRICS ország is. Ezekben szintén jelentős növekedési lehetőség van még. Afrika pedig még szinte szűz terület a mobiloknak és pláne az okosmobiloknak. Ott az okosmobil egyben az első számítógépnek is számít.
"Az hogy ott erős an Android. Persze, hogy az. Ott gyártják,"
Nemcsak az Androidot az iPhoneokat is Kínába gyártják. Sőt amióta a Nokia az Microsoft karjaiba hullott már a Nokia mobilok, így Lumiák többsége is Kínában készül.
Szóval ebben semmi különbség.
"ott fejlesztik"
He? wft?!
Kínában fejlesztik?! Az Androidot?!
"Az MS meg nem túl erős azon a piacon."
Nemrég arról lehetett olvasni, hogy külön megállapodást kötött Kína kormánya a Microsofttal azért, hogy kitolják a kínai XP támogatását annyira hatalmas mennyiségben használják Kínában. Ha csak MS WP-re gondoltál, nos a WP nemcsak a kínai piacon nem túl erős, néhány európai országot leszámítva mindenhol gyenge.
"Nekem is Lumia telefonom van, az Androidot nem szapulnám, mivel nem ismerem. A választás szempontja, kellett egy nem gagyi, de nem is túl drága telefon, amin lehet "normálisan" netezni,"
Lassan olyan érzésem támad, hogy minden egyes magyar Lumia tulajdonos ír ide legalább egy hozzászólást arról, hogy ő bizony Lumiát használ. :-)
"és van benne gyári offline GPS"
az offline GPS lassúsága miatt mobilnet hiányában nem árt ha tudja a mobil a Glonass rendszert is.