( hajnim | 2014. 08. 10., v – 07:22 )

Nem sokat tudok az LME akkori és mostani működéséről (közgyűlésen utoljára valami 2000 körül voltam), mint ahogyan az FSF.hu működéséről sem tudok sokat. Azt viszont látom, hogy az FSF.hu (a kevés tag ellenére, vagy talán épp azért) nagyon olajozottan és hatékonyan működik. Megdöbbentő, hogy milyen kevés ember mekkora hatékonysággal működik együtt. Pár hónapja volt szerencsém belepillantani a munkájukba egy rövid időre, teljesen lenyűgözött, és azóta se értem, hogy mi a titkuk.

Azt hiszem, az LME-t, annak aktív tagjait mindig is nagyon felőrölték ezek a külső támadások, és belső konfliktusok, amelyekről te is beszélsz. Az FSF.hu, annak koncepciója, vezetése mintha egy keményebb, erősebb, életképesebb, ellenállóbb konstrukció lenne, mint az LME volt valaha is.

Kár, mert az LME is nagyon sokat letett az asztalra az évek során. Mindemellett egyáltalán nem egyedi történet, ami a linux.hu-val történt. Érdemes megnézni, hogy mi lett a linux.* domainekből itt Európában, és azt látni, hogy kb. hasonló sorsra jutottak, szinte alig van köztük használható történet. Az abszolút kedvencem a linux.de.