( uzsolt | 2014. 05. 25., v – 13:26 )

Csak ismételném magam:

Nehéz dolog úgy csinálni, hogy minden szempontból megfelelő legyen.

Egyébként nem azt mondtam, hogy ezt pártolom (vagy se), csak említettem, hogy sokkal-sokkal régebben voltak már ilyen ötletek, tehát nem a Fidesz találta fel a melegvizet.

Megjegyezném, hogy személy szerint valamilyen súlyozást el tudnék képzelni (most nem gondolván a megvalósítás nehézségeire). Nem a befizetett adó alapján (hiszen pl. akinek van kettő-három gyereke, sokkal kevesebb adót fizet, mint egy pont olyan státuszban lévő, gyermektelen vagy idősebb ember, meg én nem vallom a híres "akinek amennyije van, annyit is ér"-elvet), meg nem is iskolai végzettség alapján (egy százdiplomás professzor-doktor is lehet hülye az "ország dolgaihoz", illetve egy nyolc általánost (se) végzett embernek is vannak jó meglátásai).
Csak egy kis gondolatébresztő: pl. a viszkisnek vagy egy nihil, semmirekellő embernek is ugyanannyit ér a szava ilyenkor, mint a tied. Nem azt mondom, hogy ettől nem bírok aludni, de némileg(?) igazságtalannak érzem.