Én tudom, Iocsemege érti, és jó lenne ha mások is el tudnák fogadni, hogy ez van, ez a szabály. Javaslom, hogy mindenki próbálja percipiálni és elfogadni. Hiába marha nagy a kísértés, és áll rendelkezésére a lehetőség a rendszergazdának, és hiába erőlteti a munkáltató, a dolgozónak is vannak személyiségi jogai. És nem, nem lehet életszerűen elvárni, hogy egy személy nevére szóló emailre ne érkezzenek személyes jellegű, nem munka jellegű cuccok, amihez rajta kívül senkinek semmi köze.
A belinkelt állásfoglalás egészen konkrét és jól értelmezhető szerintem, ad kivételeket is, Ugyanakkor tudom, hogy az ott lefektetett állásfoglalás ellen van egy bizonyos küzdelem... de könyörgöm, nem mai, nem tegnapi az állásfoglalás, tessék már feldolgozni és elfogadni... ahogy szegény munkahelyeken is tessék most már szegény XP kezét elengedni :) Igen, régen lehetett betyárkodni meg kalandozni, megvolt az informatika hőskora, egy ideig ez volt az új vadnyugat, de túl vagyunk rajta, felnőttünk, az élet rászabta a mindennapi élet analóg szabályait amiket alkalmaznak rá. Addig hagyhatjátok figyelmen kívül, amíg egy perbe bele nem futtok...
Magyarországon tudom, hogy ez divat, még Rózsa Sándorból is hőst lehetett csinálni, hiába úszta meg 3x a kötelet kegyelem által (hogy nehogy ezek a magyarok nemzeti hőst csináljanak abból a köztörvényes bűnözőből, itthon ez mégis sikerült. A viszkis a legutóbbi). Lehetőleg ne a személyiségi jogok legyen a következő áldozata egy esetleg sikkesnek tűnő cselekménynek imho