Az alap problémám az emberek érzéketlensége. Nevezetesen az, hogy ha valakinek szarul megy az élete, akkor még azt az egy napnyi, egy hétnyi jobblétet - nem a halál értendő itt - is irigylik tőle, s farizeus módjára előállnak azzal, hogy nyilván megérdemli a nyomorát, mert nem tesz ellene semmit, legyen kötelességtudata, mert első a hitelező, ő ne akarja jól érezni magát még akkor sem, ha amúgy folyamatosan egy elcseszett nyomorúság az alanyunk élete.
Ilyenkor nem értem az embereket. Aki így gondolkodik, annak mi kell az empátiához? Talán egy baleset, aminek következményeképpen tolókocsiba kényszerül, s kiszolgáltatottá válik a külvilágnak? Akkor talán megértenék sokan, miről beszélek?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE