Engedd meg, hogy reflektáljak egy aprócska dologra: Elvesztette a lábát és nem csak felállt, de vissza is ment hegyet mászni. Nem az számít, ki, hol és hogyan veszíti el valamely csatolt részét, hanem az, hogy képes-e utána visszatérni és ép, egészséges emberekkel egyenrangúként élni. És itt van Erőss példamutatása, mert nem fórumos pofatépéssel tette ezt meg, hanem 8000-es hegyre kimenve.
Mikor és ki értékeli az ember teljesítményét? Elárulom, minden egyes pillanatban mérik a körülöttünk lévő emberek. Tessék beleerősíteni, mert ezzel a postoddal csak a lemaradásodat sikerült növelned. Honnan tudod, hogy egy játékban voltatok? Lehet, hogy ő már rég a sörét issza, te meg még a büntetőköröket futod.
Te miben méred a hitedet? Miatyánk/sec-ben? Miben méred gyerekeid boldogságát? Kilora? Darabra? Idore? Vannak dolgok, amiket nem lehet számokkal kifejezni, mégis mérhető, látható. Mert ha csak egy gamergyerek is letette Erőss miatt a konzolt és elment valamelyik haverjával és egy darab kötéllel falat mászni az több, mint az üres szájtépés.
És beszélhetünk féltékenységről, mert lehet féltékenykedni, irigykedni másik ember elismertségére, teljesítményére. Áruld el nekem, ha számodra értelmetlen dolog amit ő tett, akkor miért foglalkozol vele?
Honnan tudod, hogy mi a valódi boldogság? A boldogság szubjektív dolog. Ami neked boldogság, az nekem nem biztos, hogy az, és ami nekem boldogság az neked hót ziher, hogy nem az, hacsak nem rendelkezel szuicid hajlamokkal.
Hogy kedvenc fantasy művemből idézzek: "Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa."
Akkor a lelki szegénység vezet a valódi boldogságon? Ha igen, akkor jó úton jársz.
Ugyanazért kell tisztelni a halottakat, amiért nem kezdesz pofozkodni egy nyomorékkal, de ahogy elnézem, szeretsz a könnyű győzelemre menni.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "