Veszélyesek ezek a kedvesen hangzó nacionalizmust sugalló kifejezések sok szempontból. Miért?
Fiatal korunkban az iskolapadban azzal mosták minannyiunk agyát, hogy a nagy magyar tudósok. Mellékes, hogy nagy arányban szép magyar neveik árulkodtak néhány dologról. Például Neumann, Teller. Továbbá ezek a magyarjaink németföldön szerzett szakmai tanulmányaik után a háború miatt amerikában érték el sikereik csúcsát.
Ez nem minden tudósunkra igaz, ám jelentős részére. De szépen hangzó, jó ideológiai hangulatot teremtő témák voltak.
Az is jól hangzott, hogy milyen sok tudósunk volt. Közben elfelejtettük azt az apróságot, hogy közben több ezerszeres felfedezést tett a külföldi több ezerszeres tudóstábor.
De szintén jól hangzott, ideológiailag passzolt nemzetünkhöz.
Közben a rózsaszínné festett ködbe burkolózva jól elfelejtettünk néhány dolgot. Többek között elfelejtettünk haladni a világgal. Elfelejtettük, hogy ez a vidám mese egy (kissé elferdített) múlt, azonban a közeljövőben nem ártana sikerre vinni az országot a múlt rózsaszín ködjében való önringatás helyett.
A KGST-n belül (aki még tudja, hogy mi volt az) jól álltunk, azonban amikor "hirtelen" leomlott a vasfüggöny, akkor látszott csak, hogy a globalizálódott világban nem vagyunk versenyképesek a a belterjes oktatásunkkal. Hú, most mi legyen?
Lett is. Azóta hazánk leginkább a nyugati gyárosok szalagmunkásainak országa. És nem a "mocskos imperialisták" miatt, hanem mert ennyire téves volt a "rózsaszín köd".
És igazság szerint még ma sem fogjuk fel, hogy nem magyarkodni kell, hanem TANULNI TANULNI TANULNI. És ha nincs megfelelő magyar szakirodalom vagy nincs megfelelő hazai továbbképzés, akkor bátran vásárolni a külföldi jó szakkönyveket, bátran utazni külföldre továbbképződni, ahogy tették ezt annó a régi "magyar" tudósaink is.
A jó szerszámra és a jó szakkönyvre sosem szabad sajnálni a pénzt.