Épp hogy most kapják /fő az összegeket, abból kell kigazdálkodni mindent, csak ezt sem kapják meg egyben, hanem ezek keretek, amiket lehívhatnak. Az a genyaság benne, hogy ezeket zárolták most.
Erre a problémára a mostani átalakítás sem hoz megoldást, mivel a diákhitellel ugyan úgy az állam /fő fizetne az egyetemeknek, amivel a nagyok (DE-SZTE-PTE-BME-ELTE) relative jól járnak, a többiek meg nem (sokkal kevésbé tudnak variálni az amúgy sem sok pénzzel, de fix költségeik ugyan úgy vannak).
A hallgatói szerződéses / diákhiteles konstrukcióval azt tudják elérni, hogy a képzés után adó fizetésével (h.sz.) vagy hitel visszafizetésével (d.h.) legalább részben járulj hozzá a képzés összegéhez, annál nagyobb önrésszel, minél telítettebb szakmát választasz.
Ha ezt normálisabban sikerült volna egy picit kivitelezni (és kommunikálni), akkor nekem sem lenne semmi bajom vele, de -40% orvos az azért durva, amikor a fiatalok heti 2-3-4-et ügyelnek.