( mash | 2012. 09. 14., p – 10:19 )

"hogy más pontosan értette, amit te nem"

Azért mert mások birkamód bólogatnak minden hülyeségre, azért nem biztos, hogy nem értettem meg amit írtál, csak nem vagyok hajlandó én is bólogatni. :)
Ha azt írod egy ilyen darabszámban eladott készülékről, hogy közepes eredményt ért el, akkor az - már megbocsáss - nettó hülyeség. Ha pedig a teljesítményről van szó, akkor szintén elhangzottak már itt a HUP-on akkor butaságok, hogy a hajam égnek állt tőle. Konkrét példa, keresd vissza: valaki azt rótta fel az iPhone 5-nek, hogy csak "elavult" két magos CPU van benne, míg a Samsung Galaxy SIII-ban négy mag van. Az persze már kimaradt, hogy az SIII-ban Cortex A9-es magok vannak, az A6-ban meg A15 és ez lesz az első nagy példányszámban kiadott telefon ezzel az architektúrával. De gondolom neked ilyen a közepesre sikerült hardver. ;) Én nem mondom, hogy nem lehet rajta fogást találni, de mindegyik készüléken lehet, ha az ember keres.

"Légyszi vedd le a szemüveged ami torzítja a látásmódod mielőtt baj lesz "

Nagyon mellényúltál, ugyanis iOS felhasználóból már úgy két éve Android felhasználóvá váltam, és fejlesztőként mindkét platformmal dolgozom évek óta, úgyhogy azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy ismerem mindkettő előnyeit és hátrányait valamennyire.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944