Persze, nekem nem kényszer volt az átállás, hanem kíváncsi lettem, s feltettem egy Debian-t a gépemre. Talán Potato volt akkoriban, már nem tudom biztosan. Az első kudarcok után nyomta a kezembe a céges rendszergazdánk a Red Hat 7.2 telepítő CD-ket. Ezzel több sikerem volt, viszont úgy éreztem magam, mint akit lekötöztek. Nem ismertem a parancsokat sem. A terminál nem állt távol tőlem, elvégre DOS-on nevelkedtem, s támpont volt, hogy néhány DOS-os és linuxos parancs hasonlítanak egymásra, még ha távolról is. Mielőtt elkezdtem volna Linuxszal foglalkozni, úgy éreztem, valamelyest értek a számítástechnikához. Aztán átéltem azt a megalázó élményt, hogy nem. Viszont nem azt mondtam, hogy ez sz@r, hanem azt, hogy ennyire nem lehetek hülye, úgyis megtanulom, úgyis megküzdök vele. S így is lett. Olvasgattam, próbálkoztam, küzdöttem, fórumoztam, meg nagyjából megtanultam a bash-t.
Nagyon megtetszett, mert egy olyan oprendszerre vágytam, amelyben az egyedi igényeimet egy-egy scripttel el tudom intézni, s nem a gép mondja meg, mi jó nekem. Ezt megtaláltam a Linuxban. Tetszik, hogy mindenre van eszközöm, nem vagyok kiszolgáltatva annak, hogy vagy van kész megoldás a problémára, vagy nincs, s ennyi. Nem feltétlen érdekel a kész megoldás, ha vannak eszközeim, amelyekkel gyorsan meg tudom oldani a feladatot.
Azóta függő vagyok. :)
Különben azt valóban rossz látni, hogy sokszor pusztán azért használnak egy rugalmatlanabb rendszert emberek, mert a szokások rabjai, s az újtól, változástól szinte fizikai fájdalmaik vannak.
tr [:lower:] [:upper:] <<<locsemege
LOCSEMEGE